DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Statisztika

Tesztstatisztika: Tarolt a Ferrari és a Mercedes

A köridő tekintetében a maranellói gárda, a megtett kilométerek számát illetően viszont a címvédő istálló zárta az élen a barcelonai teszteket, míg a Williams minden tekintetben sereghajtó lett.

részletek

Tesztstatisztika: A Renault, Mercedes és Ferrari hete

Bár az R.S.19 és Hülkenberg teljesítette a legjobb köridőt Barcelonában, a legkitartóbban azonban két nagycsapat körözött, és 600 fordulóig jutottak. Az első teszt számadatai versenyzőkre, csapatokra és gyártókra lebontva.

részletek

A Mercedes tette meg a legtöbb kört

Az istállók vonatkozásában a Mercedes, a versenyzők között pedig Lewis Hamilton tette meg a legtöbb kört a barcelonai tesztelés első négy napján, de a Ferrari szorosan mögöttük. A Williams sehol.

részletek

Leclerc könnyen rekordot dönthet a Ferrarinál

A 2019-es szezonban ismét csúcsok dőlhetnek meg, a statisztikát kedvelőknek akad is néhány csemege. Ezek közül az egyik legjelentősebb, hogy Charles Leclerc a Ferrari legfiatalabb győztesévé válhat.

részletek

Így zuhan a nézettség, ha mélyponton a Ferrari

Az nem újdonság, hogy a Formula-1-es közvetítések nézettsége Magyarországon jó pár éve folyamatosan csökken, de érdekes mintákat kapunk, ha árnyaljuk ezt a fokozott érdeklődésre számot tevő szereplők teljesítményével.

részletek

Tíz érdekes tény Michael Schumacherről

A rajongók mindegyike fejből vágja, hogy a német legenda hét világbajnoki címet és kilencvenegy futamgyőzelmet szerzett karrierje során. Vannak azonban más, kevésbé ismert érdekességek is Schumacherről.

részletek

Ezek lesznek 2019 fontosabb mérföldkövei

2019-ben több érdekes sarokpontot is elér a Formula-1 mezőnye. Verstappen, Grosjean, Raikkönen, Ricciardo, az ezredik nagydíj és több más érdekes, várható statisztikai különlegesség a gyűjtésben.

részletek

Ricciardót már nem érdekelte a statisztika

Daniel Ricciardo az évad első harmadában fölényesen jobb volt, mint csapattársa, az év végére azonban jelentősen elmaradt Verstappentől. Az ausztrált azonban jóval több balszerencse érte.

részletek

Ez volt Raikkönen legnagyobb hibája idén

Kimi Raikkönen évek óta Sebastian Vettel árnyékában volt a Ferrarinál. 2018 második felében azonban számos alkalommal legyőzte a németet. Két komoly hiányosság volt a finn szezonjában.

részletek

Szokatlan tények 2018-ból

A rajongók gyakran kedvelik a megszokottól eltérő, vagy rekordot jelentő statisztikákat. 2018 is szolgált jó néhány ilyennel. Miben volt különleges például Alonso, Bottas, Ricciardo, a Ferrari és a Haas?

részletek

A Mercedes visszaesett 2018-ban

Érdekes összehasonlítás, de hiába nyerte meg az egyéni és a gyártói világbajnoki címet is a Mercedes, szinte minden mutatóban visszaesett a tavalyi évhez képest. Jöhet az őrségváltás?

részletek

Hamilton megdöntötte Vettel csúcsát

Véget ért a 2018-as Formula-1-es szezon, néhány rekord ismét megdőlt, van viszont, ami érintetlen maradt. Több különlegességet is megfigyelhettünk, ezekből mazsolázunk a holtidény kezdetén.

részletek