Shovlin
„Michael és Lewis jobban hasonlít az autóban, mint hinnénk”
A Mercedesnél mindkettejükkel dolgozó mérnök szerint a két 91-szeres nagydíjgyőztes nagyon hasonlóan állt a dolgokhoz – de persze a pályán kívül szerinte is nagyon eltért a személyiségük.
részletekMercedes: Verstappen legyőzhet minket a versenyen
Az időmérőn ugyan a világbajnokságban élen álló istálló sem érzi, hogy különösebben aggódniuk kellene, a nagy meleg és Max Verstappen pénteki versenytempója miatt viszont annál inkább.
részletekMercedes: Lehet, hogy megint hülyének fogunk tűnni
Andrew Shovlin szerint a C1-es abroncs egy kicsit elfedhet a gondjaikból, de ha nem oldják meg azt, ami a vesztüket okozta Silverstone-ban, akkor Barcelonában is szenvedni fognak.
részletekKísérletezés mellett dominált a Mercedes
Mivel az alapbeállítások a múlt hétvégéről adottak, így a címvédő istálló teszteléssel töltötte a 70. Évfordulós Nagydíj pénteki napját. Így is földbe döngölték a mezőnyt.
részletekMercedes: Hamilton nem fog hátradőlni
A Mercedes szakembere tudja, hogy Lewis Hamilton hogyan áll hozzá a jelentős előnyéhez, de még olyan korán van, hogy nem érdemes hátradőlnie, így nem is fog.
részletekMercedes: Elkerülhetetlen az újabb váltógond
A címvédő csapatnál nagyjából látják, mi okozta az F1-es Osztrák Nagydíjon tapasztalt műszaki nehézségeiket, az viszont az autó belső alkatrészeinek kialakításából adódik, így orvosolni is nehéz.
részletekHamilton technikai hibára gyanakodott, de szó sem volt erről
A hatszoros világbajnok a Verstappen elleni első csatája után azt hitte, valami hiba történt a motorral. Pedig valójában semmi nem romlott el, csak az előző körének utóhatásait érezte meg.
részletekMercedes: Minden a gumikezelésen múlik majd
Bár az időmérőn egyértelmű hátránnyal veszített a Mercedes a Red Bullhoz és a Ferrarihoz képest is, úgy gondolják, a jó versenytempó és a remek gumikezelés akár győzelmet is eredményezhet.
részletekMercedes: Sajnos alaposan visszaestünk
Délelőtt még elsőként végzett egy Ezüst Nyíl, délutánra nem volt közük a legjobb helyekhez. Az istálló elismeri a visszaesés tényét, de bőven van még ötletük a hétvégére, hogy feljavuljanak.
részletekA Q1 végén még örült Bottas
Az első rajtsorba várta magát, miután az első szakaszt élen zárta, végül azonban csak az ötödik pozíciót harcolta ki a Szingapúri Nagydíj időmérőjén Valtteri Bottas. A Mercedes mindig rosszkor engedte ki a pályára.
részletekHamilton fel akarta adni a versenyt
A Német Nagydíjat sokáig vezető Lewis Hamilton egyáltalán nem kérte, hogy esőgumit kapjon a kerékcseréjénél, a hajrában pedig, második kicsúszása után ki akart állni, de csapata nem engedte.
részletekMiért volt bajban Ausztriában a Mercedes?
Az Osztrák Nagydíjon egyértelműen kidomborodott egy olyan probléma, amely az egész autó tervezéséből fakad, így nem is igazán lehet javítani rajta - kérdés, hogy később hányszor jelentkezik még ilyen szinten.
részletek