Senna
Retro – Senna és Schumacher első igazi összecsapása
Michael Schumacher és Ayrton Senna több ízben is összecsaptak egymással F1-es pályafutásuk során. Az 1992-es Brazil Nagydíj volt az első, ahol tengelyt akasztottak, lett is belőle később szócsata - VIDEÓVAL.
részletekRetro – Versenyzett Senna ellen is és 3. lett az Indy 500-on
Emlékszünk-e, ki ő? Versenyzett Ayrton Senna ellen is, 1987-ben harmadik lett az Indy 500-on és az év újonca címet is megszerezte ugyanabban az évben.
részletekAmit Senna már nem érhetett meg - 1994-es Spanyol Nagydíj, virtuálisan
Az utóbbi évek Codemasters-játékai közül az F1 2014 bizonyult a legjobbnak, melyre számtalan átirat készült: közöttük 1994-es is, ahol Ayrton Senna Williams Renault-ját is meghajthatjuk.
részletekÍgy mentette meg Senna Tony Kanaan karrierjét
1991 nyarán megtörtént a lehetetlen, és egy névtelen tinédzser legyőzött egy világszerte bálványozott, pályafutása csúcsán lévő szupersztárt. Azt viszont ekkor még senki nem sejtette, hogy ennek a napnak kulcsfontosságú jelentősége lesz abban, hogy a fiatal tehetség huszonkét évvel később belekortyolhatott a világ leghíresebb tejesüvegébe.
részletekAlesi fia teljes szezont fut a GP3-ban
A 80-as évek aranygenerációjából több versenyző fia is autósportra adta a fejét. Találkozhattunk már Nico Rosberg, Nicolas Prost, Bruno Senna és Nelsinho Piquet nevével a Formula-1-ben, vagy annak előszobáiban.
részletekDRS-sel Prost és Senna sem lett volna ekkora sztár
Amióta átvette az F1 irányítását a Liberty Media a technikai részleg élén Ross Brawnnal, nagyon is reálisnak tűnik, hogy az előzést segítő, sokak által gyűlölt DRS napjai meg vannak számlálva. A hírt örömmel hallja a Red Bull tanácsadója is.
részletekŐk lesznek 2017 Sennája és Prostja
Úgy tűnik, az F1-es paddock soha nem áll le a legendás páros utódainak keresésével: egy sokra tartott újságíró „megtalálta” az idei szezon Sennáját és Prostját.
részletekAz utóbbi 30 év öt legjobb F1-es futama
Öt pillanat, öt F1-es verseny, amelyre nagyon sokan emlékeznek - Massa, Hamilton, Vettel, Alonso, Senna, Mansell és az utóbbi harminc év öt legkiemelkedőbb futama.
részletekProst: Bárcsak ne támogattam volna Senna leigazolását
Könyvtárnyi szakirodalom megjelent már Ayrton Senna és Alain Prost rivalizálásáról, azonban ahogyan a négyszeres F1-es bajnok is rávilágított, a téma kifogyhatatlan.
részletekProst elmondta, kinek a hibája volt a suzukai ütközés
Ayrton Senna és Alain Prost 1989-es suzukai incidense az F1 történetének egyik, ha nem a legtöbbet citált momentuma - a négyszeres világbajnok megpróbálta elmondani az igazságot.
részletekVerstappen: Nem Senna a példaképem
A legtöbb F1-es versenyző a sportbeli példaképeként Ayront Sennát vagy Michael Schumachert említi – más a helyzet azonban Max Verstappennél, a Red Bull fiatal pilótájánál.
részletekŐk lennének az F1 legellentmondásosabb figurái?
A vitás politikusi múltból az USA 45. elnökévé váló Donald Trump beiktatásának fényében a Crash.net összeszedte, hogy kik az F1 történetének legellentmondásosabb alakjai.
részletek