Schumacher
Schumacher: Én esőt akarok
Az első F1-es pontjait megszerző Haas-pilóta szerint az autónak jót tesz az eső és ő örülne neki, ami nagy előnyt jelenthet azzal szemben, aki nem szeret esőben versenyezni.
részletekSchumacher: Max kemény ellenfél volt
A Brit Nagydíj végén hatalmas csatát vívott egymással Max Verstappen és Mick Schumacher. A Haas német versenyzője úgy érzi, a jövőben sokat érhetnek számára az itt szerzett tapasztalatok.
részletekVerstappen: Mick elég okos srác
A holland a padlólemez sérülése miatt nem tudott a győzelemért harcolni Silverstone-ban, a csatákból azonban neki is kijutott, hiszen a verseny végén öldöklő küzdelmet folytatott Mick Schumacherrel.
részletekVettel: Üvöltöttem, hogy hajrá, Mick!
Az Aston négyszeres világbajnoka szerint nem tudta kikerülni Albont a rajtnál, a futamával elégedett, a végén pedig a sisakja alatt szurkolt Mick Schumachernek Max Verstappen ellen.
részletekSchumacher: Jó ilyen kérdésekre válaszolni
Első F1-es pontjait szerezte a Haas német pilótája, aki szerint Max Verstappen kétszer is leszorította őt a pályáról - mindenesetre nagyon boldog és örül, hogy végre erről beszélhet.
részletekSmedley Schumacherhez hasonlította Leclerc-t
Az egykor a Ferrarinál is dolgozó F1-es szakember szerint Hamilton és Verstappen mellett a monacói pilóta az, aki képes az egész csapat színvonalát emelni, ahogy tette azt anno a német is.
részletekEcclestone: Michael megmondaná a frankót Steinernek
Nem tesz jót Mick Schumachernek, hogy csapatfőnöke rendszeresen kritizálja. Olyasvalaki kellene mellé, aki segítené őt – például édesapja, Michael Schumacher.
részletekSchumacher mindig is szerette az esőt
Nagyon elégedett a hatodik rajthelyével a Haas fiatalja, aki szeretne erre az eredményére építeni - a vizes pályát mindig szerette, mert olyankor lehet nagyot villantani.
részletekSchumachert megviselte a bakui futam
A Haas német pilótája is fájdalmakról számolt be nemrégiben az Azerbajdzsáni Nagydíjjal kapcsolatban. Mick Schumacher szerint a célegyenesben érezhető pattogás számára is nagyon megterhelő volt.
részletekSchumacher szerint Hamilton a szezon vesztese
Nem szabadna így kikapnia George Russelltől, bár Ralf Schumachernek arra is van elmélete, hogy miért fájhat jobban a hétszeres világbajnok háta, mint a csapattársáé.
részletekSteiner: Szükségünk van Schumacherre
A média túl nagy nyomást helyez a Haas német pilótájára Günther Steiner szerint. Az amerikai istálló csapatfőnöke úgy véli, mindkét félnek szüksége van a másikra, együtt pedig erősebbek lehetnek a jövőben.
részletekSteiner: Nem folytatódhatnak Mick balesetei!
A Haas F1-es csapatvezető belebegtette, hogy ha Bakuban ismét autót tör Schumacher, akkor komoly elbeszélgetésre számíthat – főleg azért, mert képtelenek ilyen ütemben gyártani a pótalkatrészeket.
részletek