DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 28. hétfő

Sajtóközlemény

Riverside Baja: Együtt száguldanak a tereprali és az enduro legjobbjai

Kevesebb, mint egy hét múlva – május 11-től 13-ig – elrajtol a Közép-Európai Zóna Bajnokság és a Nyílt Magyar Tereprallye Bajnokság következő futama, a Riverside Baja. A versenynek idén több érdekessége is lesz: Szombathelyről ezúttal Magyargencsre költözik a viadal, ugyanakkor az autós és kamionos mezőny mellett a motorosok mezőnyében a tereprali mellett az endurósok is ott lesznek a mezőnyben, sőt, utóbbiakra vasárnap két, fantasztikus speciális szakasz vár majd a település mellett található kavicsbányában.

részletek

Timo Glock: Életem legszuperebb versenye volt

A Hockenheimringen megrendezett első felvonás egy futamgyőzelemmel, egy dobogós helyezéssel és további négy pontszerző hellyel jutalmazta a BMW Motorsport elmúlt hónapokban tanúsított, fáradhatatlan felkészülését.

részletek

Kettős dobogóval zárta a kakucsi hétvégét a HQ Racing

A csapat fennállásának egyik, ha nem a legsikeresebb hétvégéjét zárta a HQ Racing a Kakucs Ringen, a ralikrossz bajnokság idei második futamán. Hangodi Bendegúz megnyerte a Magyar Kupa értékelését a Hondával, édesapja, Hangodi Zoltán pedig a harmadik helyen zárt a Mazdával. A csapat harmadik versenyzője, a juniorok közt szereplő Nagy Kamilla sajnos nem jutott be a döntőbe, a 8. pozícióban fejezte be a futamot.

részletek

Rekord: 2,5 km-t vezetett egy magyar vak férfi

Újabb sikeres rekordkísérletet tudhat maga mögött Karvai Sándor, a születése óta vak rekorder. Tíz percen át, több, mint 2,5 km-t vezetett egy Nissan Leaf volánja mögött.

részletek

TCR Europe: Pokolian jó hondás csapat állt össze

A mai nappal megkezdődött a várva-várt TCR Europe szezon, melynek első állomása a franciaországi Le Castellet-ben található Paul Ricard versenypálya. Ismét izgulhatunk tehát a múlt héten, a WTCR hungaroringi futamán debütáló Tassi Attiláért, akinek hivatalossá vált új csapatának neve, illetve csapattársának, Josh Files-nak az autója is HELL-es dizájnt kapott a héten.

részletek

WEC: Alonso felkészült a szezonnyitóra

A TOYOTA GAZOO Racing csapatának hibrid elektromos versenygépei ezen a hétvégén nyitják meg a FIA Hosszútávú Világbajnokság (WEC) 2018-2019-es évadát a Belgiumban megrendezett Total Spa-Francorchamps 6 órás futamon. Fernando Alonso ezen a WEC-futamon debütál: ő vezeti majd a 8. rajtszámú TS050 HYBRID versenyautót a tavalyi Spa-győztes Sébastien Buemivel és Kazuki Nakajimával együtt. Mike Conway, Kamui Kobayashi és José María López idén is együtt versenyeznek a 7. rajtszámú gép legénységeként.

részletek

Be kell tudni osztani a gumikat a Kanári-szigeteken!

A 42. Rally Islas Canarias az ERC sorozat idei második futama és ez az a verseny, ahol az aszfalt tapadására nem lehet panasza egyik indulónak sem. Éppen ez az extrém tapadás okozza mindenkinek a legnagyobb fejtörést: az autót úgy kell beállítani, hogy a lehető legtovább bírják a versenyabroncsok a megterhelést. A Botka Rally Team párosa túl van a teszten és a kvalifikáción, ahol a legjobb magyarként szerepeltek. Dávidék pénteken kezdik a versenyt Gran Canarián!

részletek

Velenczei Ádám dobogóra állt Miskolcon

Remekül végződött a 24. HELL Miskolc Rali Velenczei Ádám és Szedő Csaba számára, a Korda Racing versenyzőpárosa a Hyundai i20 R5 versenyautóval megismételve eddigi legjobbját az abszolút harmadik helyen érkezett célba.

részletek

Féktelenül száguldoztak Miskolcon Kurtosék

A Miskolc Ralin hatodik helyen végzett a 3-as kategóriában Kurtos Robi és Szegedi Máté. Egyből úgy kezdték a versenyt, hogy fék nélkül rajtoltak, majd megpróbálták ledolgozni a lemaradásukat.

részletek

Jánosa Ákos: A szerencse forgandó

A Miskolc Ralin ismét első lett a Peugeot Kupában, illetve a 6-os csoportban Jánosa Ákos és Rubóczky Attila. Szép teljesítmény egy kis szerencsével megspékelve.

részletek

Végig küzdötték Miskolcot Hibjánék

A miskolci szakaszok, a meleg és a hosszú etapok rendesen kifárasztották Hibján Jocit és Szurovcsák Pistit. Kicsit jobb eredményre vágytak, de örülnek, hogy célba értek.

részletek

Íme, a Top10 hibrid és elektromos autó Európában

Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy miközben európai szinten folytatja mélyrepülését a környezetszennyező dízel autók értékesítése (17%-al esett vissza az első negyedévben), addig ezzel párhuzamosan sosem látott lendületben vannak, 47%-al nőttek a részben vagy teljesen elektromos autók (hibrid elektromos, hálózatról tölthető hibrid elektromos, akkumulátoros elektromos és hidrogén üzemanyagcellás elektromos) autók eladásai. A mértékadó JATO legújabb tanulmánya eközben rámutat, hogy éppen az eladásaiban megfigyelhető kimagasló, 39%-os hibrid elektromos aránynak köszönhetően a Toyota Európa legzöldebb autómárkája, prémium márkája, a 94%-ban hibrideket értékesítő Lexus pedig a prémium márkák terén viszi a prímet. Ha pedig Európa 10 legnépszerűbb hibrid elektromos autóját vesszük, elvétve találni csupán közöttük más márka modelljeit.

részletek