DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 23. szerda

Sajtóközlemény

Maricsek győzni akar Miskolcon

Kalandosan kezdődött a szezon Maricsek Miklós és Bán Viktor számára, akik az Eger Ralin előbb hajtás problémával küzdöttek, majd eltört egy lengőkarjuk. A Rally Café Racing párosa azonban nem adta fel, küzdött és a megpróbáltatások ellenére is célba ért, amit sikerként könyvelt el. Miskolcon is szeretnének sikeresek lenni, de ezúttal másképp.

részletek

A SEAT napi- illetve óradíjas alapon ad bérbe gépkocsikat

Az autómegosztás ma már sokkal könnyebb és kényelmesebb a városlakók számára. A mobilitási szolgáltatást kínáló stratégiája keretében a SEAT kísérleti programot indít a Castellana Motor SEAT márkakereskedésnél.

részletek

Nagycsaládos Kodiaq állami támogatással

A kormány április elején elfogadta a családvédelmi akcióterv bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokat. Ennek megfelelően az állam a törvényi előírásoknak megfelelő nagycsaládosoknak új, legalább 7 személyes autó vásárlásához legfeljebb 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást biztosít, a jármű árának maximum 50 százalékáig. Az idén július elsején hatályba lépő törvénymódosításnak a cseh gyártó választékából a Skoda Kodiaq 7 személyes változata felel meg, melyre a hazai márkaképviselet egyedi kedvezményt kínál.

részletek

Vogel Adrienn egyedül nőként a férfiak között

Április utolsó hétvégéjén a Hungaroringen kezdi meg a szezont gyorsaságiban is Vogel Adrienn. A Roger Racing Team versenyzője számára raliban már elstartolt az évad március végén az Eger Ralin bemutatkozó Kia Platinum Rally Cupban, most pedig - a WTCR betétfutamaként - pályán is beveti a Kia Picantót a versenyzőnő.

részletek

Makai György újabb győztes hétvégéje a Rabócsiringen

Az első hazai ralikrosszos futamán debütáló Hankook Racer Cup RX mezőnye egy izgalmas, viszontagságokkal teli hétvégén van túl, ami ismét Makai György győzelmével zárult.

részletek

Német tudósok szerint jobban szennyez egy Tesla, mint egy dízel Mercedes

Jobb lenne metánban gondolkodni, mert az akkugyártás brutálisan káros.

részletek

Nulla forintos töltéssel csábít a BMW i3

A BMW i3 Solar Edition az autó töltését biztosító napelem-rendszerrel érkezik.

részletek

55. születésnapját ünnepli a Mustang

Április 17-én ünnepli 55. születésnapját az amerikai autógyártás egyik ikonja, a Ford Mustang. 1964 áprilisában még senki nem sejtette, hogy egy legenda van születőben, de a siker azonnali és mindet elsöprő volt.

részletek

A Slovakia Ring után itthon is debütálhat a Hankook Racer Cup

A hétvégén a máriapócsi pályára érkezik a 2019-ben rallycross-ban bemutatkozó Hankook Racer Cup RX, ami a mezőny nagy részének újdonság lesz. Igaz most is lesznek olyanok, akik ebben a szakágban már próbálgatták szárnyaikat, így számukra ismerős lesz a környezet. A magyar pálya adta körülményeket már nagyon várta a mezőny, hiszen hatalmas nézősereg előtt versenyezhetnek. A szakasz érdekességét adja, hogy itt a célegyenes sokkal rövidebb, így sokkal nagyobb jelentősége lesz a rajtolásnak.

részletek

Formula-E: Di Grassi keményen megküzdött Rómában

Egy kemény munkával megszerzett hetedik hellyel az Audi pilótája, Lucas di Grassi életbevágóan fontos pontokat szerzett a Formula E sorozat bajnoki címéért folyó küzdelem római fordulóján. Csapattársa, Daniel Abt az idei szezon során most először pont nélkül fejezte be a versenyt.

részletek

Ezek a legkeresettebb márkák a magyar használtautó-piacon

A használtautó-piac itthon is virágzik, tavaly rekordszámú, csaknem 770 ezer adásvétel történt Magyarországon. Az ellenorizzeajarmuvet.hu oldal friss jelentése alapján 2019 első negyedévében az Opel, a Volkswagen és a Ford voltak a legkeresettebb márkák, a járművek életkorát tekintve a 13-16 éves korosztály volt a legnépszerűbb. A jelentésben a márkák árkategóriánkénti bontása is megtalálható.

részletek

A SEAT folytatja a CNG programot

A SEAT továbbra is vezető helyen áll a sűrített földgáz (CNG) technológia bevezetésében, a lehető legszélesebb választékot kínálva a vevők részére a tisztább, fenntarthatóbb és még nagyobb hatékonyságot biztosító járművekből.

részletek