DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 22. kedd

Sajtóközlemény

Toyota C-HR Neon Lime: A zene magával ragad

Különleges, limitált szériás kiadással jelentkezett a Toyota futurisztikus slágermodellje, a C-HR, amely kicsit több, mint két éve valósággal berobbant a köztudatba. A limitált kiadású ’Toyota C-HR Neon Lime powered by JBL’ a Francia Alpokban tartott exkluzív JBL Snow Party-n mutatkozott be, amit a JBL rendezett világhírű DJ-k és számos híresség részvételével.

részletek

MHH Kart Team: Teszt, tanulás, felkészülés

Az olasz X30-as bajnokságban próbált szerencsét Krózser Menyhér, az MHH Kart Team versenyzője. Mivel május elején a WSK-ban nem volt futam, a csapat teszt, tanulás és felkészülés céljából látogatott el a már ismert Adria Racewayre.

részletek

Riverside Baja: Zapletal megismételte tavalyi sikerét

Véget ért az immár ötödik alkalommal megrendezett Riverside Baja, ami a Közép-Európai Zóna Bajnokság és a Nyílt Magyar Tereprallye Bajnokság soron következő futama is volt egyben. A végeredmény valamennyi kategóriában a papírforma szerint alakul, hiszen az autósoknál a tavalyi sikere után idén sem talált legyőzőre a többszörös Dakar-induló Miroslav Zapletal, akinek Marek Sykora diktálta az itinert. A side by side kategóriában a lengyel Tomasz Bialkowski, Dariusz Baskiewicz páros végzett az élen, míg a motorosoknál a szlovák Juraj Varga szerezte meg az abszolút győzelmet a magyar Soós Péter előtt.

részletek

Riverside Baja: Zapletal uralja az autósok versenyét

Délután kettőkor elrajtolt a május 11-ig, azaz szombat estig tartó Riverside Baja, ami a Közép-európai Zónabajnokság és a Nyílt Magyar Tereprali Bajnokság soron következő futama.

részletek

BMW új kijelző- és járművezérlő rendszert fejleszt

Világpremier az új BMW M8 Coupé és az új BMW M8 Cabrio modellpárosában: a hajtáslánc és a futómű konfigurálását kínáló „Setup” gombbal a fékrendszer beállításai is személyre szabhatóvá válnak, miközben a vadonatúj „M Mode” gomb a közúti és a versenypályás vezetés preferenciáit részesíti előnyben.

részletek

Narancsfényezést kapott a hibrid Lexus LC sportkupé

A mutatós modellváltozat újabb példája annak, hogy a luxusautó-gyártó szakadatlanul törekszik az innovatív megoldásokra – ebben az esetben egy igazán eredeti fényezéssel és különleges textúrákkal.

részletek

Ekström ellen versenyez Szabó Krisztián a legendás pályán

Spa, Eau Rouge, Ekström: klasszikus versenyhelyszínen teljesíti harmadik ralikrossz-világbajnoki hétvégéjét Szabó Krisztián. Belgiumban egy különleges ellenfelet is kap: visszatér a WRX mezőnyébe a 2016-os világbajnok, Mattias Ekström, az EKS csapatfőnöke.

részletek

Magyar szakemberekkel dolgozik idén Kiss Norbert

Régi mérnökével, magyar szerelőkkel, magyar műhelyben készül a 2019-es szezonra Kiss Norbert. A kétszeres Európa-bajnok magyar kamionversenyző idén is marad a német Tankpool24 csapatnál, melyhez négy magyar szakember - köztük Kiss Norbert régi mérnöke is - csatlakozik, valamint óriási változás, hogy 2019-ben nem német, hanem magyar műhelyben, Kecskeméten készítik fel mindkét Mercedes versenykamiont.

részletek

Nagyságrendet lép az ország elektromosautó-töltőben

Elindult a hálózat kiépítése, csütörtökön Nyíregyházán átadták az első olyan elektromosautó-töltőállomást, amit az ALDI és az E.ON együttműködéseként alakítottak ki. Az energiavállalat és a kereskedelmi áruházlánc múlt évben kötött megállapodást arról, hogy 123 magyarországi ALDI parkolójában lesz elérhető E.ON által telepített és üzemeltetett töltőpont. Az első 6 oszlopot Nyíregyházán építették ki és helyezték üzembe, a hálózatba a tervek szerint nyár közepéig Szolnokot, Debrecent, Pécset, Székesfehérvárt, Veszprémet, Győrt és Sopront is bekapcsolják.

részletek

Klasszikusok között debütált hazánkban a BMW Z4 és a 8-as Cabrio

A május első hétvégéjén szervezett VI. Balatonfüred Concours d’Elegance klasszikus autócsodái mellett mutatkozott be Magyarországon a bajor prémiumgyártó vadonatúj roadstere, a BMW Z4, illetve az új BMW 8-as sorozat luxusszínvonalú modellpalettájának második képviselője, a BMW 8-as Cabrio.

részletek

A Bridgestone csatlakozik a Nemzetközi Űrkutatási Programhoz

A Bridgestone Corporation bejelentette, hogy a Japán Aerospace Exploration Agency-vel (JAXA) és a Toyota Motor Corporationnel (Toyota) együttműködve részt kíván venni egy nemzetközi űrkutatási programban.

részletek

Riverside Baja: Az esőzések miatt változtak a pályák

Nincs már két nap – május 10-től 11-ig –, és elrajtol a Közép-Európai Zóna Bajnokság és a Nyílt Magyar Tereprallye Bajnokság következő futama, a Riverside Baja. Örömteli hír, hogy a végleges nevezési lista alapján – 66 versenyző lesz ott a rajtnál – minden eddigi részvételi csúcs megdől, ugyanakkor a szervezőknek a nagy esőzések miatt a pályák áttervezésére kényszerültek.

részletek