DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök

Russell

Horner: Ők jelentik az F1 következő évtizedét

A Red Bull csapatfőnöke megnevezte azokat a pilótákat, akik szerinte jellemezni fogják a száguldó cirkusz következő évtizedét. Természetesen Max Verstappen is köztük van.

részletek

Andretti: Akkor ítélem majd meg Russellt, ha bizonyított

Az 1978-as világbajnok nem akarja előre beskatulyázni a Mercedes friss igazolását, George Russellt. Bár a fiatal brit egyszeri beugrásánál már bizonyított, ez még nem sokat mutat.

részletek

Russell szerint jobb, hogy nem győzött Bahreinben

A brit pilóta úgy véli, nem értékelte volna eléggé a sikert, ha első nekifutásra nyer a Mercedesszel. Jobb, hogy pályafutására nem azért fognak emlékezni, mert beugróként győzött a Szahíri Nagydíjon.

részletek

Russell: Sosem elég, amíg nem leszek bajnok

Részsikerek – Q2-es, Q3-as szereplések és pontszerzések – fémjelezték George Russell eddigi pályáját. A brit azonban sosem volt igazán elégedett: csak akkor lesz az, ha futamgyőztessé, világbajnokká válik.

részletek

Russell nem fogja tanulmányozni Hamiltont

A Mercedeshez újonnan érkező brit F1-es pilóta szerint hétszeres világbajnok csapattársának a fő erőssége ugyanis éppen az, ahogyan képes alkalmazkodni a különböző helyzetekhez.

részletek

Russell korábban visszautasította a Mercedest

Érdekes történetet osztott meg Mercedes újdonsült versenyzője. A brit pilóta nemrégiben elárulta, a múltban egyszer már visszautasította a csapat ajánlatát, ám úgy véli, az élet végül őt igazolta.

részletek

Belépő a versenyzés világába - 1. rész

Ma már mind hősökként tekintünk a Formula-1-es pilótákra, pedig ugyanolyan kisgyermekként kezdték karrierjüket, amilyenek mi magunk is voltunk egykor. De mégis mennyire kicsiként?

részletek

Norris: Jó jel lesz, ha Russell-lel harcolunk

Eddig a McLaren-pilóta szerzett jobb eredményeket az F1-ben, de ha a honfitárs Mercedeshez igazolása után is harcban lesznek egymással, akkor a fiatal brit már nem lesz elégedetlen.

részletek

Sainz bebizonyította, hogy Leclerc nem is olyan nagy szám?

Helmut Marko számba vette, kik lehetnek igazán esélyesek a szezonban. Charles Leclerc-ben és George Russellben azonban kételkedik, sokkal inkább hisz Lando Norris képességeiben.

részletek

Russell: Négy érzelmileg brutális pillanat tett erősebbé

A Mercedeshez készülő fiatal F1-es pilóta úgy érzi, eddigi karrierjének legnehezebb momentumai csak még jobbá tették őt versenyzőként: már a bahreini győzelem elszalasztása sem frusztrálja.

részletek

Russell: Ez lesz a legintenzívebb évem

Készen áll a Mercedesnél való szereplés jelentette kihívásokra a fiatal brit, de tudja, hogy nemcsak a pályán, hanem azon kívül is több feladat vár rá. Több okból is izgatottan várja a 2022-es F1-es idényt.

részletek

Russell: Idén a fejlesztés lesz a kulcs

A Mercedes új pilótája szerint akár öt csapat is képes lehet nagy dolgokra 2022-ben, köztük a Ferrari és a McLaren - az év közben hozott fejlesztések lehetnek majd a döntőek a végkimenetelt illetően.

részletek