DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda

Russell

Russell: Most óvatosabban kell kezdeni

George Russell szerint az ő szíve a szimulátorban is jobban vert Monacóban, mint más pályán a valóságban - az új autókkal nem lesz könnyű pontosan leküzdeni ezt a szűk városi pályát.

részletek

Hamilton: Russell-lel egyenlők vagyunk a csapatnál

Lewis Hamilton úgy véli, egyáltalán nem vezérpilóta a Mercedesnél, teljesen egyforma feltételekkel versenyezhetnek George Russell-lel. A veterán brit a hátsóbb alakzatban is élvezi a csatákat.

részletek

Montoya szerint Hamilton nyerhetett volna

A tempója alapján akár a futamot is megnyerhette volna Lewis Hamilton a korábbi F1-es pilóta szerint. Juan Pablo Montoya úgy véli, a hétszeres világbajnokot meglepte az autója teljesítménye.

részletek

Russell: Három vagy négy futam kell a győzelemhez

George Russell Barcelonában ismét dobogóra állhatott, de csapattársának is jó esélye lett volna erre, ha nem ütközik a rajt után. A fiatal brit szerint hamarosan ismét a győzelemért csatázhatnak.

részletek

Wolff: Örülök, hogy Lewis nem állt ki

Erős eredménnyel zárta a spanyol hétvégét a Mercedes, bár a versenyen azért akadtak problémáik. Különösen Lewis Hamiltont húzta az ág is, de a csapat biztatására versenyben maradt, ami jó döntés volt.

részletek

Russell: A túlélésre játszottunk

Rendkívül büszke a Mercedes ifjú britje arra, hogy a harmadik helyen sikerült meglátnia a kockás zászlót. Verstappennel is élvezetes csatát vívott, amíg lehetett.

részletek

Verstappen győzött, a Ferrari megállt a forró Spanyol Nagydíjon

Elfújta a szél Verstappent, DRS-e nem működött jól, ennek ellenére mégis őt intette le első helyen a kockás zászló a végén. Leclerc alatt meghibásodott a Ferrari, Russell vezetett a Mercedesszel a kettős Red Bull-sikerrel végződő őrült barcelonai futamon.

részletek

Russellék célkeresztbe vették a Ferrarit

Idei legbiztatóbb időmérőjét produkálta a Mercedes: a negyedik helyről rajtoló brit és honfitársa, Lewis Hamilton egyaránt abban bízik, hogy a versenytempójuk még jobb lesz az F1-es Spanyol Nagydíjon.

részletek

Feljött a víz alól, újra harcolhat a Mercedes

Lewis Hamilton hálás a csapatnak a fejlesztésekért, ő és George Russell is úgy látja, hogy sokkal-sokkal jobb az autó - még nem tökéletes, de jó úton járnak, a delfinezést szinte megszüntették.

részletek

Hölgyek, akikkel boldogok a pilóták – 1.rész

Az F1 mezőnyét jelenleg 20 versenyző alkotja, és ugyan még nem mindenki találta meg élete szerelmét, a többség boldog párkapcsolatban él. Kétrészes sorozatunkban most ezt a témát járjuk körbe.

részletek

Ralf Schumacher: Lewis egoista ember, mint én voltam

Russell más súlycsoportot képvisel, mint Bottas – vélekedik a hatszoros futamgyőztes. Sőt mi több: minden téren kicsit jobb a Mercedes világbajnokánál, akit ez elkezdett frusztrálni.

részletek

Wolff: Mintha mindig is itt lett volna George

A Mercedes F1-es csapatfőnöke szerint tökéletesen beilleszkedett a konstruktőri vb-címvédő csapatba Russell: az istálló vezetője élvezettel nézi, ahogy együtt dolgoznak Hamiltonnal.

részletek