DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 1. kedd

Russell

„Lewis még kereste a beállításokat” – Russell

A 2022-es F1-es szezon elején Hamilton többször is utalt arra, hogy ő a kísérleti nyúl a Mercedesnél: csapattársa szerint ez főként annak volt köszönhető, mert a hétszeres világbajnok kevésbé érzett rá az autóra.

részletek

Russell: Ez volt pályafutásom legjobb éve

A brit a Mercedes idei nehézségei ellenére is karrierje legjobb idényén van túl, ennek megfelelően pedig igyekszik a pozitívumokra támaszkodni a 2023-as bajnoki hadjárat előtt.

részletek

Russell: Máskor Lewis legyőzése vb-címet ér

Büszkeséggel tölti el, hogy megelőzte a hétszeres világbajnokot összetettben, de biztosra veszi a Mercedes-pilóta, hogy a rutinos brit jövőre visszavág. Viszont neki is a vb-cím a célja az F1-ben.

részletek

Wolff: Egyáltalán nem számít, hogy Russell legyőzte Hamiltont

A Mercedes csapatfőnöke szerint teljesen irreleváns, hogy ebben a szezonban George Russell 35 ponttal legyőzte Lewis Hamiltont, mert úgysem a győzelemért harcoltak.

részletek

Russell: Utolért minket a valóság

A brazíliai győzelem után józanító pofonként hatott George Russell és a Mercedes számára az Abu Dhabiban elért ötödik hely: a brit tudja, hogy emelniük kell a szintet 2023-ban.

részletek

Wolff: Ez tökéletes összegzése volt az évnek

Az Abu Dhabi Nagydíj remekül foglalta össze a Mercedes idei szenvedését – véli az istálló csapatfőnöke, Toto Wolff. Az osztrák szerint legalább a futamgyőzelmet sikerült kipipálniuk 2022-ben.

részletek

Hamilton kevés esélyt lát a dobogóra vasárnap

Lewis Hamiltont furcsa jelenség hátráltatta a Mercedes számára csalódást keltő kvalifikáción. A rutinos brit szerint kevés esélyük lesz a dobogóra a futamon, Russell azonban átugraná a Ferrarikat.

részletek

Hamilton: Gyorsak vagyunk, de a Red Bull még inkább

Saját magának köszönhette, hogy a második edzésre visszacsúszott a hétszeres F1-es világbajnok, aki csapattársához, George Russellhez hasonlóan úgy érzi: egyelőre nem ők viszik a prímet Abu Dhabiban.

részletek

Mercedes: A Ferrari szintjén leszünk Abu Dhabiban

Hiába a brazíliai kettős győzelem, a Mercedesnél George Russell és Toto Wolff is úgy véli, a szezonzárón kevésbé lesznek versenyképesek – de legalább mostanra megtalálták a helyes irányt.

részletek

Hakkinen: Már el is érkezhetett Russell uralmának ideje

Gyenge csapatnál is remek teljesítményt nyújtott az újdonsült futamgyőztes, a Mercedesnél az év elején is jól ment a gyengén sikerült autóval. A világbajnok finn úgy érzi, most jön csak a java Russelltől.

részletek

Wolff: A Williams jó iskola volt Russellnek

A grove-i alakulat kiváló iskolának bizonyult az újdonsült futamgyőztes számára, de talán tovább tartott a kelleténél – véli Toto Wolff, aki Russell győzelme alkalmából nosztalgiázott egy kicsit.

részletek

Podcast: Russell-könnyek és belháborúk

A szezon egyik legemlékezetesebb hétvégéje elképesztő történeteket hozott, így aztán a futamértékelő is közel kétórásra hízott: fókuszban Magnussen, Russell, a Red Bull, Alonso és Hülkenberg.

részletek