DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő

Russell

Russellnek fogalma sincs, mitől esett vissza a Mercedes

A Mercedes versenyzője már a Q2-ben búcsúzott a további küzdelmektől, egyelőre pedig értetlenül áll a visszaesés előtt, ám a vasárnapi futamon visszavágna.

részletek

Következetességet, válaszokat és egyeztetéseket várnak az F1-esek az FIA-tól

A versenyzők érdekvédelmi szövetségét vezető George Russell szerint az utóbbi időben született néhány „őrült és furcsa” döntés.

részletek

Ezzel inspirálja Hamilton Russellt

A Mercedes fiatalabb brit pilótája elmondta, mi az, amit leginkább csodál és amit ellesett eddig hétszeres F1-es világbajnok kollégájától.

részletek

Nagy változás jön a Mercedesnél – ígéri Russell

Két-három hét alatt többet fejlődött a csapat, mint az egész tél folyamán – szemléltette George Russell, hogy rátaláltak a helyes útra. A szimulátorban már kipróbálta a csapat újdonságait.

részletek

Nagyrészt menthetetlen Russell ausztrál motorja

Kiderült, mi okozta a brit pilóta Mercedesének látványos kigyulladását és kiesését az F1-es Ausztrál Nagydíjon – csak az elektromos komponensek menthetők.

részletek

A versenyzők kérésére változni fog a logikátlan naptár

Ausztrál kitérő és Baku–Miami dupla: ezek csak az F1-es menetrend első felének logisztikailag problémás pontjai. A GPDA elnöke, George Russell arról beszélt, felső szinten meghallgatták szavukat.

részletek

„Lewis megmentett” – Russell

A Mercedes fiatalabb britje úgy érzi, ha hétszeres világbajnok csapattársa visszavonul az F1-től 2021 végén, sokan őt hibáztatnák a csapat visszaeséséért.

részletek

A fiatalok hatodik érzéke, ami nincs Hamiltonnak

A korábbi F1-es pilóta, Johnny Herbert szerint az új generáció a szimulátoros felkészülés révén plusz képességekre tehet szert.

részletek

Kezd eltűnni Hamilton ösztönös tempója?

Erre tett utalást az 1996-os F1-es világbajnok, Damon Hill, aki szerint a 30-as éveik végén a pilóták már kevésbé képesek természetfeletti körökre.

részletek

„Lewis a Ferrariban? A probléma az idő”

A korábbi F1-es pilóta szerint arra már nem igazán lesz idő, hogy új csapatot juttasson a csúcsra Hamilton.

részletek

„Nyerhettek volna, de mi altatunk? Oké!”

Szarkasztikusan reagált Russell kijelentésére a Red Bull F1-es főnöke: Verstappennel együtt úgy vélik, normális, ha az élen álló menedzseli a tempót.

részletek

Russell: A Red Bull direkt fogja vissza a tempóját

Így akarják elkerülni, hogy az F1 szabályhozói lelassítsák őket – George Russell szerint Melbourne csalóka képet mutatott, a Red Bull valós előnye hét tizedmásodperc körüli.

részletek