DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Rosberg

Rosberg nem kritizálja, hanem dicséri Hamiltont

A négyszeres F1-es bajnok az utóbbi időben többször is negatív színben tüntette fel rivalizálását Nico Rosberggel, a tavalyi világbajnok azonban ügyet sem vet egykori ellenfele véleményére.

részletek

Rosberg a visszatérésről beszélt

Nico Rosberg 2016-os világbajnoki győzelme után néhány nappal teljesen váratlanul bejelentette visszavonulását. Most a visszatérés lehetőségéről és a világbajnoki trófeáról beszélt.

részletek

Rosberg: Ezért nyertem meg a vb-címet

Nico Rosberg 2016-ban tudta legyőzni Lewis Hamiltont a világbajnoki harcban, és most egy apró elemet árult el, ami szerinte a bajnoki sikert hozta meg számára az előző szezonban.

részletek

Rosberg: Nem haboztam, amikor Kubica hívott

A 2016-os bajnok menedzserként segíti az F1-es visszatérésre készülő lengyelt - a német úgy véli, Lewis Hamilton mellett ő volt a másik legkeményebb ellenfele a száguldó cirkuszban.

részletek

Hamilton újabb kritikája Rosberg felé

A brit pilóta számtalan alkalommal elmondta már, hogy mennyire jól érzi magát idén a Mercedesnél - most azonban beismerte, ez nem valósulhatott volna meg akkor, ha Nico Rosberg nem vonul vissza 2016 végén az F1-ből.

részletek

Hamilton: A Ferrari rég megkereshetett volna

Elárulta, miért nem fog a Ferrarihoz igazolni, kapcsolatot vont a gyerekkori rasszista inzultusok és Vettel között, Rosberget pedig negatív tényezőnek nevezte a háromszoros világbajnok egy szokatlanul őszinte interjúban.

részletek

Rosberg: Versenyeken Vettel jobb, mint Hamilton

Nico Rosberg a korábbi nem túl jó viszony ellenére igyekszik semleges állásponton maradni Hamilton és Vettel világbajnoki csatájával kapcsolatban. A 2016-os világbajnok úgy véli, honfitársa kevéssel jobb.

részletek

Hamilton az USA királya

Az Egyesült Államokban egyébként is igen népszerű Lewis Hamilton az USA Nagydíjak történetében szinte verhetetlen. Egyetlen alkalmat leszámítva mindig a brit ász diadalmaskodott.

részletek

A Mercedesnek német, a Ferrarinak olasz pilóta nem kell

Valamiféle átok ülhet a nemzeti csapatokon a Formula-1-ben, mert az utóbbi évtizedekben Rosberg kivételével a Mercedes német és a Ferrari olasz pilótái mind csúnyán elvéreztek.

részletek

Rosberg szerint Vettelen csak a csoda segít

A tavalyi világbajnok szerint honfitársának már csak halvány esélyei vannak az újabb világbajnoki cím megszerzésére, ám van egy tulajdonsága, ami segítségére lesz a küzdelemben.

részletek

Megdöbbentő dolgokat árult el Hamilton és Rosberg viszonyáról a Mercedes elnöke

A Mercedes elmúlt három éve az F1-ben nem csak fényes sikerekről szólt: a vezetésnek rengeteg fejfájást okozott Lewis Hamilton és Nico Rosberg párviadala, melybe most Niki Lauda engedett némi betekintést.

részletek

Rosberg lubickolt a szakértő szerepében

Az F1-es Japán Nagydíj hozta el a címvédő első hivatalos szereplését televíziós szakértőként, aki néhány kritika ellenére nagyon élvezte a munkát - és továbbra sem tervezi, hogy visszatér a versenyzéshez.

részletek