DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő

Ralikrossz

Öngyilkos lett a ralikrossz-pilóta

Saját autójában, az észak-karolinai Grenville-ben találták meg a korábbi BMX-bajnok holttestét, a sportág legendáját, aki karrierje végén a ralikrosszba is belekóstolt - Dave Mirra 40 éves volt.

részletek

Finnországban vette át trófeáját Szabó Krisztián

Az első szezonjában ralikrossz Európa-bajnokság bronzérmeseként végző Szabó Krisztián az FIA off-road szakágának díjátadójára volt hivatalos, olyan sztárok társaságában, mint a világbajnok Petter Solberg.

részletek

A Bánkuti Motorsport és a Duna Autó kerek évfordulót ünnepelt

Egy futamgyőzelemmel, valamint az országos bajnokság negyedik helyével ért véget Bánkuti Gábor 2015-ös szezonja. A csapat és a kezdetek óta vele tartó kiemelt partnere, a Duna Autó Zrt. idén közösen új programot indított fiatal pilóták kinevelésével. Emellett változatlanul közös céljuk: Gábor tizedik bajnoki címének megszerzése.

részletek

Két bajnoki cím a zsebben

Aki csak a ponttáblázatra néz, nem tudja, milyen eseménydús szezont teljesített Szíjj Zsolt, aki év eleji győzelmeinek, valamint egy megbízható és jól felkészített Suzuki Swiftnek köszönhetően mind a két sorozatot megnyerte, ahol elindult: a Super 1600 kategóriában itthon és a Közép-Európai Zónabajnokságban (CEZ) sem tudták legyőzni őt.

részletek

Autókrosszban bajnok, ralikrosszban dobogós lett Don Nitró

Nyitray Béla, ahogy a versenyzői licencén áll: „Don Nitró” újra magyar bajnok, ezúttal az autókrossz-szakágban, ahol Nagy Zoliért, a nem régiben elhunyt barátjáért, is versenyzett. De az örökmozgó versenyző a ralikrosszt sem hanyagolta el.

részletek

Sorex Csoport: Sikerek három kategóriában

Hivatalosan véget ért az idei szezon. Igaz, a Mikulás és Szilveszter Ralikra még sor kerül az év végén, de az országos bajnokságok már befejeződtek. A Sorex Csoport versenyzői három szakágban is sikert arattak az MNASZ hivatalos versenyein.

részletek

Solberg másodszor a ralikrossz világbajnoka

Petter Solberg megvédte világbajnoki címét a ralikrossz-vb-n, miután az felforgatott menetrendű argentínai szezonzárón elegendő pontot szerzett riválisával, Timmy Hansennel szemben.

részletek

Szabó és Kárai az év ralikrosszversenyzői

Az új szakágban töltött első szezonja végén az MNASZ a 2015-ös év legjobb ralikrosszosának választotta Szabó Krisztiánt. A megosztott díjat Kárai Tamással együtt vehette át.

részletek

Egy válasszal nyerhetsz exkluzív ralikrossz DVD-t

Ralikrosszt 1967-ben rendeztek először, de a népszerűsége csak az elmúlt években kezdett rohamosan nőni. Szupererős autók, egyszerre aszfaltos és murvás pályák, ugratók, hajtűkanyarok és rengeteg ütközés teszi a leglátványosabb motorsporttá.

részletek

Harsányi Zoltán: Tökéletes befejezés

Elérte az év végére kitűzött eredményt a kilencszeres országos ralikrosszbajnok: az RXC Technics Motorsport versenyzője második lett a végelszámolásnál, ráadásul dobogóval fejezte be a küzdelmes szezont Máriapócson, ahol fia is bemutatkozott a szakágban.

részletek

Vass Zoltán az év végi dobogón

Elérte a máriapócsi szezonzáró előtt kitűzött céljait, és a ralikrossz országos bajnokság legjobb három helyezettje között zárta az idényt az RXC Technics Motorsport versenyzője. Az embert próbáló döntőt 4. helyen fejezte be.

részletek

Harsányi Zoltán: Sok kihívó, kis különbségek

Kilenc bajnoki cím után szokatlan helyzetben érkezik a ralikrossz ob idényzárójára Harsányi Zoltán: azért kell megküzdenie, hogy második legyen a bajnokságban, ráadásul fő ellenfele épp csapattársa lesz.

részletek