Rali
Ezért kell utcai gumit használni a Rali3-ban
Egyelőre vegyes fogadtatásban részesült az a döntés, amelynek értelmében utcai gumikkal kell versenyezni a hazai rali harmadosztályában - Berényi Ákos szakágvezető megindokolta mindezt.
részletek„Egy fiatal a neten lát először raliversenyt”
Berényi Ákos, a hazai rali szakágvezetője beszélt a nézőket érintő kérdésekről - fejlesztenek egy telefonos alkalmazást, a városokat pedig még jobban bevonnák a versenyekbe.
részletekA hazai raliban a versenyző a legfontosabb
Berényi Ákos szakágvezető értékelte a hazai ralisport helyzetét - úgy látja, hogy sikerült növelni a nézőszámot a pályák mellett és fontosan tartja az utánpótlás támogatását is.
részletekWRC: Neuville legyőzte a Toyotákat a Montén
Az utolsó napon szenzációsan autózott a Hyundai klasszisa, aki így megelőzte az Ogier-Evans párost és parádés győzelemmel nyitotta a WRC 2020-as szezonját.
részletekWRC: Körömrágós csata a Monte első helyéért
Az első három helyezett hét másodpercen belül van egymáshoz képest, hihetetlen szoros küzdelem zajlik a dobogó fokaiért - az utolsó napot Elfyn Evans kezdheti előnyből.
részletekMonte: Toyoták az élen, Tanak kórházban
Sebastien Ogier és Elfyn Evans késhegyre menő csatát vív az első helyét, de Thierry Neuville is ott figyel a háttérben, alig pár másodperccel lemaradva. Ott Tanak viszont rommá törte a Hyundait.
részletekElkezdődött a Monte, Neuville az élen
Egy szakasz Sebastien Ogier, egyet pedig Thierry Neuville nyert a Monte-Carlo Rali első napját, de utóbbi annyira leosztotta a mezőnyt, hogy ő áll az élen - az M-Sport csúnyán megégett már a nyitányon.
részletekTim Gábor negyedik győzelme
Tim Gábor 2010 óta áll rajthoz az év utolsó versenyén a Szilveszter Ralin. 2016-ban nyert először a Hungaroringen, majd 2017-ben és 2018-ban is győzött, idén pedig sorozatban negyedszer hozta el a kategória elsőnek járó trófeát.
részletekSzilveszter Rali a számok nyelvén
Úgy tűnik, az eddigi legemlékezetesebb viadalt rendezik meg december 27-e és 29-e között a Hungaroringen. Összesen 193 páros hajt majd végig a kijelölt hat szakaszokon, a mezőnyben 12 darab R5-ös autó, valamint 40 hölgy is ott lesz a rajtnál. Az idei verseny távja összesen 53,1 kilométer, melyből mindössze két vasárnapi szakasz érint külső területet.
részletekVincze Ferenc: „A bajnoki cím kötelez!”
Úgy tűnik, ismét számos érdekesség és nagy csata várható az idei, 21. alkalommal megrendezendő Szilveszter Ralin. A december 27-29 közötti évbúcsúztató versenyen a szervezők is mindent megtesznek azért, hogy a rajongókat a lehető legjobban kiszolgálják. Ismét lesz élő rádiós és internetes közvetítés, a parkolás – ahogy eddig mindig – most is ingyenes lesz, ráadásul a Hungaroring főbejáratánál található MOL-kút és környéke ismét visszakerül a külső szakaszba. A versenyzők is nagyon készülnek már, 2019 abszolút magyar bajnoka, Vincze Ferenc mindenképpen nyerni szeretne az évzáró viadalon.
részletekSzilveszter Rali: A magyar ralisport ékköve
Úgy tűnik, idén ismét szintet lép a 21. alkalommal megrendezésre kerülő Szilveszter Rali. Amellett, hogy számos érdekesség és nagy csata várható a december 27-29 közötti évbúcsúztató versenyen, egyben egy vizsgafeladat is lesz, hiszen jövő évtől a viadal már az Alpok-Adria Rally Cup sorozat zárófutama lesz, már be is került a hivatalos versenynaptárba. Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke kijelentette, 21 év kemény munkájának lett meg a gyümölcse azzal, hogy nemzetközi minősítést szerzett a verseny.
részletekAz Opel már teszteli elektromos raliautóját
Teljes gőzzel megy az ADAC Opel e-Rally Cup versenysorozatra készülő Opel Corsa-e Rally átfogó fejlesztési programja. Két tisztán akkumulátoros-villanymotoros raliautó teljesít tartóssági tesztet a dudenhofeni tesztközpontban.
részletek