DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 21. hétfő

Rali

Michelisz a legjobb lenne - Megjelent a legfrissebb AFM

Már kapható Magyarország motorsport magazinjának legfrissebb száma, amely a Formula-1 és a WTCC szezonnyitójára helyezi a hangsúlyt, ennek egyik különleges elemeként pedig Michelisz Norbert a rajongók kérdéseire válaszolva mondja el terveit a 2015-ös idényre.

részletek

Strider-Koch hazai környezetben bizonyított

Balszerencsésen kezdődött a 10. Eger Rallye Strider Zoltán és Koch Péter számára. A Velenczei Ádám-féle, Mitsubishi Lancer Evo IX-essel induló alakulat már több mint féléve nem ült versenyautóba, ezért nagy izgalommal várták a szezonnyitót – arról nem is beszélve, hogy a pilótának hazai környezetben kellett szerepelnie. A szervizcsapat végül bravúros munkával megoldotta a műszaki problémát, Striderék pedig bizonyíthattak a család és a barátok előtt.

részletek

Dankóék újraterveznek Eger után

Külföldről járnak haza versenyezni, de az is lehet, hogy csak jártak. Dankó András és Kaszás Milán is sok sporttársukhoz hasonlóan most döbbent rá számos olyan dologra az Eger Rally alkalmával, amibe eddig még soha nem gondoltak bele. Talán ők is abbahagyják!

részletek

Már a harmadik Yaris WRC-t építi a Toyota

Lázasan folynak a tesztelések a Toyota háza táján - a tavalyi nyolc után idén már 12, köztük néhány Európán kívüli teszttel készül a minél sikeresebb bemutatkozásra a Yaris WRC.

részletek

North Racing: Egri viszontagságok

Számos akadállyal és viszontagsággal kellett megküzdenie a 10. Eger Ralin a North Racing versenyzőpárosainak. A 15 egység közül csak 9-en értek célba, és nekik sem adták ingyen a győzelmet. De megdolgoztak érte.

részletek

Gyuriczkyék vegyes érzésekkel távoztak Egerből

Másodjára ültek a Citroen C2R2-ben az Eger Rallyn, és még szeretnének is, de nem úgy, ahogy ezt az egri pályákon tették. Olyan váratlan események árnyékolták be Gyuriczky Zsolt és Böröczi Levente hétvégéjét, melyekkel már igen régen nem találkoztak. Megviselt minket minden tekintetben ez a legutóbbi futam, és az azon történtek.

részletek

Pócs számára katasztrófa volt az Eger Rali

Fiatal és ügyes pilóta, egy tapasztalt navigátorral. Így indultak neki az Eger Rallynak, de soha nem gondolták volna, hogy így fognak távozni, és, hogy ott a versenyen még nincs vége a harcnak.

részletek

Kurtos Róbert: Egy nap is nap

Minden reménye a Mitsubishi EVO 9-ben volt Kurtos Róbertnek és Repka Róbert barátjának, és egyben aktuális navigátorának. De sajnos a szerencse az Eger Rallyn nem állt melléjük, ugyanis technikai probléma miatt kiállni kényszerültek.

részletek

Jánosa és Brunekker másodpercekre az aranytól

Az Eger Rally Jánosa Ákos és Brunekker Árpád számára igazán jó kezdetnek számít, annak tekintetében, hogy az R2 A/6-os kategóriában 2. helyen végeztek. Mindent csak saját maguknak köszönhetnek, és a csapatnak.

részletek

Hodosiék visszább vesznek Eger után

Tavaly év vége felé elment a kedve a Hodosi Gábor-Holló Barnabás kettősnek a csatázástól, de az Eger Rallyra újra életre kaptak. Versenyeztek egy jót az egri pályákon, majd újra elment a kedvük a történtek miatt, és a jövőbeni versenyzésüket is átértékelték.

részletek

Klausz: Peches hétvége után bizakodás az ír Eb-re

Sűrű program várt az elmúlt néhány hétben a Klausz Kristóf-Kecskeméti Balázs duóra. A márciusi orfűi rallysprint után a hónap utolsó hétvégéjén már éles küzdelmekben, a Rally Rebenlandon vettek részt, április 2-4. között pedig a Circuit of Ireland Rally keretein belül lépnek színre.

részletek

Bevetésre készen Hideg Krisztián

Április 2-4. között kerül megrendezésre a Rally Európa Bajnokság harmadik fordulója, melynek Észak-Írország biztosítja majd a helyet.A Circuit of Ireland Rallyera leadott nevezések között megtalálható Hideg Krisztián és Kerék István neve is.

részletek