DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat

Mugello

Az újdonság ereje: Új pályák a versenynaptárban

Világszerte ismert sport lévén a Formula-1 folyamatosan új helyszíneket, versenypályákat ad hozzá a már így is szinte az egész Földet körbeölelő naptárához. A Liberty Media nem titkolt szándéka egyre tartalmasabbá, hosszabbá tenni a szezonokat – s erre a lehetőségre számos ország lecsapott. Idén egy vadonatúj verseny- és egy utcai pálya színesíti a különböző motorsport-szerelmes kultúrák palettáját, jövőre pedig egy második amerikai futammal szórakoztatja a közönséget a száguldó cirkusz. De az elmúlt néhány évben mely térségeknek sikerült bekerülniük a körforgásba, és több tízezres tömeget vonzaniuk a benzingőzzel és az égett gumi illatával?

részletek

„Elfogadhatatlan volt a halálos baleset ismételgetése”

Jack Miller kiakadt azon, hogy rendszeresen ismételték a tv-ben a 19 éves Jason Dupasquier halálos kimenetelűnek bizonyult balesetét a MotoGP Olasz Nagydíjának hétvégéjén.

részletek

„Nem volt helyes, hogy ma versenyeztünk”

Bagnaia és Petrucci is úgy véli, hogy nem lett volna szabad megrendezni az Olasz Nagydíjat Dupasquier halálos balesete után, Rossi szerint viszont ez már úgysem változtatott volna semmin.

részletek

Bagnaia eldobta, Quartararo fölényesen nyert Mugellóban

A Ducati fő vb-esélyese az élről bukott az első körökben, ezután pedig senki nem tudta megfogni a Yamaha franciáját, aki ezzel ellépett a vb-tabellán. Oliveira és Mir még a dobogón.

részletek

Marquez elnézést kért Vinalestől a „nem fair” időmérős taktikáért

A repsolos ugyanakkor hozzátette, hogy kénytelen volt másnak a szélárnyékát használni a fizikai állapota miatt. Yamahás honfitársa nem kommentálta az olasz GP kvalifikációján történteket.

részletek

Súlyos baleset és sérülés a Moto3 mugellói időmérőjén

Jason Dupasquier bukott a legkisebb kategória kvalifikációjának végén, a mögötte érkező Ayumu Sasaki pedig nem tudta őt elkerülni. A svájci motorost kórházba vitték, súlyos az állapota.

részletek

Quartararo pályacsúccsal negyedszer a pole-ban

Portimao, Jerez és Le Mans után Mugellóban sem tudták legyőzni az időmérőn a Yamaha vb-éllovas franciáját, aki Bagnaiát és Zarcót megelőzve húzta be a rajtelsőséget a MotoGP Olasz Nagydíjára.

részletek

Bagnaia pályacsúccsal hangolt az időmérőre

Szombat délelőtt is a ducatis olasz volt a leggyorsabb a MotoGP Olasz Nagydíján, de erősen szerepelt a Yamaha, a KTM és a Suzuki is: az első tizenkilenc egy másodpercen belül zárt!

részletek

Bagnaia vezetésével zárult a péntek Mugellóban

A ducatis olasz bizonyult a leggyorsabbnak az Olasz GP második edzésén, de mögötte egy-egy Suzuki és Yamaha következett Rins és Morbidelli révén. Zarco, Mir és Marquez is tízen kívül egyelőre.

részletek

Vinales kezdett az élen, Rossi a jövőről beszélt

Yamaha-vezetéssel indult az Olasz Nagydíj hétvégéje a MotoGP-ben: a spanyol motoros Johann Zarcót és a Suzuki párosát előzte meg az élen. Rossi eközben saját és csapata jövőjéről is nyilatkozott.

részletek

Indy 500 és MotoGP a hétvégén: ne maradj le!

Vasárnap rendezik a világ egyik leghíresebb autóversenyét, de nézhetünk még a tavasz utolsó napjaiban MotoGP-t Mugellóból, TCR-t a Paul Ricard pályáról és Extreme-E-t Szenegálból – itt a program.

részletek

Vettel: A mezőny fele unfair hátrányba kerül

Nem igazán szereti a piros zászló utáni újraindításokat Sebastian Vettel, mivel a nemrég hozott új szabály szerint mindig állórajtot rendelnek el. Márpedig ilyenkor a mezőny fele alaposan megjárja.

részletek