DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat

Mercedes

Máris újít a Ferrari és a Mercedes – dzsiddai fejlesztések

A két nagycsapat és a McLaren hozott valódi, teljesítményt növelő fejlesztést Szaúd-Arábiába, a többiek a szárnyakon módosítanak pályaspecifikus céllal – a Williamsnél pedig a hűtés miatt aggódhatnak.

részletek

Exkluzív: Hamilton megvált a legközelebbi bizalmasától

A hétszeres F1-es világbajnok Angela Cullen nélkül jelent meg a dzsiddai paddockban: forrásaink szerint ennek nyomós oka van, mégpedig az, hogy Hamilton megköszönte a munkáját.

részletek

Hamilton már tárgyalásokat folytat a szerződéséről

Mivel az idei szezon végén lejár a Mercedes F1-es csapatával való kontraktusa, így Lewis Hamilton körül továbbra is elég nagy a felhajtás. A hétszeres világbajnok most igyekezett elárulni néhány fontos részletet. Mint kiderült, a felek már tárgyalásban vannak egymással.

részletek

Pont az ellenkezőjét szúrta el a Mercedes, mint tavaly – Russell a W14-ről

Nagy különbség a tavalyi évhez képest, hogy míg a W13-nál tanácstalan volt a csapat, és sokáig tartott megoldást találni, idén pontosan tudják, mit kell kijavítani.

részletek

Megtudtuk d’Ambrosio státuszát a Mercedesnél

A versenyzőkért felelős igazgatóként kap szerepet a Mercedes menedzsmentjében Jerome d’Ambrosio – tudta meg Dzsiddában a Formula.hu.

részletek

Hamilton: Újra nyerni fogok, csak időbe telik

A múlt heti nyilatkozata ellenére eszében sincs távozni a Mercedestől a britnek – még úgy se, hogy jelenleg körönként másfél másodpercre saccolja a futamon a hátrányukat.

részletek

Exkluzív: Új szakember érkezik vezető pozícióba a Mercedeshez?

Régen hallott név bukkant fel a dzsiddai F1-es paddockban Mercedes-szerelésbe öltözve: forrásaink szerint fontos pozíciót kaphat az istállónál.

részletek

„George F1-es világbajnok lehet” – Verstappen

A címvédő Max Verstappen látja a potenciált George Russellben, szerinte rendkívül gyorsan tanul, és azonnal képes a legmagasabb szinten teljesíteni.

részletek

Büntetés, óvatosság, pesszimizmus – a szerdai F1-es hírek

Leclerc hátramegy, a Red Bull az előnyét félti, Verstappen Alonsót biztatja, az Aston Martin óvatos – ezek voltak március 15. szerda F1-es hírei.

részletek

Kisebb fejlesztések a Mercedesen, de Wolff nem vár „eget rengető” változást

A csillagosok néhány újítással érkeznek meg az idei második F1-es versenyre, ám Toto Wolff lehűtötte a kedélyeket: az osztrák nem számít nagy előrelépésre.

részletek

Hamilton „húzna egy Schumachert”?

A korábbi F1-es Martin Brundle biztos benne, hogy megfordult a brit fejében, hogy a Mercedest elhagyva máshol próbálja megszerezni a nyolcadik címét.

részletek

„Alattomos és durva” – Jordan beszólt Wolffnak

Felbosszantotta a Mercedes F1-es vezérének bahreini nyilatkozata a korábbi csapatfőnököt: szerinte Wolffnak kellene vállalnia a felelősséget a kudarcokért.

részletek