Mercedes
Ferrari-betli után Verstappen-győzelem
A Ferrari újabb stratégiai hibáját követően a holland simán nyerte a futamot, mellette a két Mercedes ért még fel a dobogóra, miközben Sainz a negyedik, Leclerc pedig csak a hatodik helyen futott be.
részletekGyőzelem, majd vb-esély Russellnek? Wolff nem zárja ki!
A Mercedes csapatfőnöke szerint a pole-pozíció után vasárnap is lehet esélye az első helyre a fiatal britnek, onnan pedig már bármi lehetséges. Russellt sokkolná, ha a futamon még gyorsabb lenne.
részletekDRS-probléma hátráltatta Hamiltont
Nem nyílt az állítható hátsó szárnya az időmérő végén a hétszeres világbajnoknak, aki így csak hetedik lett, pedig az első sort elérhetőnek érezte. Csapattársa pole-ja azonban őt is örömmel tölti el.
részletekWolff: Kissé keserédes ez a siker
Miközben George Russell megszerezte élete első pole-pozícióját, Toto Wolff azt sajnálja, hogy Lewis Hamilton egy technikai probléma miatt nem lehetett benne a harcban. Nagyon jókedvűen nyilatkozott Toto Wolff.
részletekRussell a pole-ban a Ferrarik előtt, Verstappen csak 10.
Meglepetések sorát hozta az F1-es Magyar Nagydíj időmérője: a Mercedes pilótája először nyert kvalifikációt Sainz és Leclerc előtt, a Red Bullok viszont csak a mezőny közepéről rajtolhatnak.
részletekEzért volt lassú a második edzésen a Mercedes
Rossz irányba indultak el a beállításokal Lewis Hamiltonék a Hungaroringen, nem működött jól az autó a pénteki második gyakorláson. Nagyon azért nem aggódnak.
részletekSainz nyitott az élen a Hungaroringen
Ferrari-vezetéssel indult az F1-es Magyar Nagydíj: a spanyol bő egy tizeddel előzte Verstappen és szűk hárommal Leclerc-t. Meglepően erősen kezdett a McLaren, a Mercedes is az élbolyban.
részletekHamilton: Még nem értünk fel az élmenők közé
Lewis Hamilton cáfolta a feltételezéseket, miszerint a Mercedes megtalálta volna a megoldást a tempó hiányára és immáron az élen harcolhatna. Még mindig sokkal lassabb az autó szerinte.
részletekMég sok-sok fejlesztést tervez a Mercedes
James Allison, a konstruktőri címvédő alakulat technikai vezetője abban bízik, hogy ezek révén folyamatosan közelíthetnek a két élcsapatra. Fő gyengeségüknek az időmérős tempót nevezte meg.
részletekHamilton nagy tisztelettel beszélt Vettelről
Miután Sebastian Vettel bejelentette visszavonulását, a Mercedes pilótája egy rövid üzenetben kívánt sok sikert a négyszeres világbajnoknak, melyben elismerően szólt a német versenyzőről.
részletekGyengesége miatt tart a Hungaroringtől a Mercedes
A W13 kezdi felvenni a versenyt a nagycsapatokkal, ami a futam távját illeti – az egykörös tempó azonban továbbra is gyengéje. Emiatt nem számít a brit és francia teljesítmény megismétlésére a Magyar Nagydíjon James Vowles.
részletekRussell: Ez a legnagyobb változás a Williamshez képest
Idén a hátsóbb régiókból az élmezőnybe került át George Russell, miután átment a Williamsből a Mercedesbe. Elmondta, mi a legnagyobb változás a csapatváltást illetően.
részletek