DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 25. péntek

McLaren

Hat ok, amiért Alonso megnyerheti az Indy 500-at

Kevesen vannak, akik arra számítottak, hogy a McLaren F1-es pilótája olyan remekül szerepel Indianapolisban, mint tette azt az elmúlt napokban - hoztunk hat érvet amellett, hogy miért nyerheti meg az ötszáz mérföldest vasárnap.

részletek

Button: Haszontalan lett volna tesztelnem

A McLaren hétvégén egy alkalomra visszatérő F1-es pilótáját sokat kritizálták azért, mert nem próbálta ki a csapat idei autóját - ő azonban 100%-osan felkészültnek érzi magát.

részletek

Mit gondol Dennis Alonso amerikai kiruccanásáról?

2016 novembere óta már nem Ron Dennis irányítja a McLaren Csoportot, és ezen keresztül az F1-es istállót, de ettől függetlenül megvan a véleménye a spanyol Indy 500-as indulásáról.

részletek

Alonso kihagyhatja a 2018-as szezont

A spanyol F1-es pilóta szerződése év végén lejár a McLarennél, ő maga pedig, miközben élete első Indy 500-ára készül, semmilyen lehetőséget nem zár ki a következő szezont illetően.

részletek

Ismét kifakadt a Hondára a McLaren vezetője

Úgy tűnik, a wokingi istállót versenyigazgatóként irányító Eric Boullier türelme is véges: a franciának elege van abból, hogy nem jutnak egyről a kettőre a japánokkal, és hogy a gyártó emberei nagyon nehezen értik meg az európai munkakultúrát.

részletek

Az Indy 500 hatása Alonsóra igazán kiváló

A McLaren szerint Alonso Indy 500-as szereplése hozta igazán formába a spanyol versenyzőt a Formula-1-ben is. Az istálló szerint fejben teljesen helyrejött a kétszeres világbajnok és extra energiák szabadultak fel nála.

részletek

Button csak szórakozni tér vissza

A Monacói Nagydíj egyszeri alkalom lesz, hangsúlyozta Jenson Button. Elmondása szerint már nevetséges, mennyien akarták, hogy idén is folytassa az F1-ben.

részletek

A Honda szerint Monacóban kiváló eredményük lehet

A McLaren-Honda jelentős tempójavuláson esett át a Spanyol Nagydíj hétvégéjén és talán lassan a megbízhatóság is meglesz. Monacóban a pálya jellege és az új frissítések miatt kiugró eredményt várnak.

részletek

Alonso több, mint 300 mérföldet tett meg hétfőn is

Alonso nem lazsált Indianapolisban a hétfői edzésen sem. Azok után, hogy egy nappal korábban megszerezte az ötödik rajtkockát, most a versenyre felkészített autóval tett meg több, mint 300 mérföldet.

részletek

Button ismeri a McLaren új fejlesztéseit, nagy eredményre készül

Jenson Button szerint az általa megismert masszív frissítési csomag, amivel a McLaren-Honda Monacóra készül, csak növelte a magabiztosságát egy jó eredmény elérésében.

részletek

Lejárt a határidő: Nem vált Mercedesre a McLaren

Az FIA-nak május 15-ig kellett regisztrálnia, a csapatok mely motorpartnerrel folytatják 2018-ban, a McLaren pedig nem jelzett változtatási szándékot. Most már szinte lehetetlen lenne kirúgni a Hondát.

részletek

Indy 500: Alonso simán bejutott a kilences döntőbe

Ed Carpenter jegyezte a leggyorsabb kört az indianapolisi 500 mérföldes verseny szombati első időmérő edzésén, Fernando Alonso pedig bejutott a legjobb kilencbe, így harcba szállhat az első helyért.

részletek