DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 23. szerda

McLaren

A McLaren tisztázta, szóba kerültek-e a Ferrari-motorok

Bár a Mercedes volt az elsődleges vágyuk, a wokingi F1-es alakulat a Renault-nál kötött ki - hetekkel korábban azonban az is szóba került, hogy a Ferrari erőforrásait fogják megszerezni maguknak.

részletek

A Renault a legjobb úton jár

A tavalyi év egyik negatív meglepetése volt, hogy a visszatérő gyári Renault istálló a sereghajtók között vívta harcait. A 2017-es tervekből minden megvalósult, sőt, kicsit túl is teljesített a csapat a Renault vezérpilótája szerint.

részletek

McLaren: Alonso velünk akar maradni

Előbb a motorról gondoskodtak, azután jöhet a megfelelő versenyző: így magyarázza a McLaren stratégiáját Eric Boullier, aki szerint nem kérdés, megegyeznek-e a kétszeres világbajnokkal.

részletek

A McLaren-Honda elmúlt három évének kulcspillanatai

Amikor úgy tűnt, hogy megindultak felfelé, újabb lejtmenet következett, így pedig elkerülhetetlen volt a válás: kevés siker, annál több szenvedés tarkította a McLaren és a Honda közös útját az elmúlt csaknem három év során.

részletek

A McLaren ekkor látta, hogy nincs tovább

Három nyögvenyelős év után az idei F1-es szezon végén véget ér a wokingi-japán társulás, de a McLaren versenyigazgatója felfedte, sokkal korábban látták már, hogy ennek nem lesz jó vége.

részletek

A McLaren jobban örült volna neki, ha már nyáron dobják a Hondát

A Honda tetemes összeggel járult hozzá a wokingi F1-es istálló anyagi helyzetének megszilárdításához, a kiesést azonban záros határidőn belül pótolnia kell a csapatnak.

részletek

A McLarennek nagy tervei vannak a Renault-val

A két egykori rivális 2018-ban közös útra lép a siker érdekében, de korántsem azért, hogy a wokingi F1-es alakulat rövid távon orvosolni tudja a problémáit.

részletek

Így állna a tabella a húsz évvel ezelőtti pontozással

Ha a 2017-es eredményeket behelyettesítjük a húsz évvel ezelőtti pontozási rendszerbe, hihetetlen tabellát kapunk. Ennyi ponttal rendelkeznének a versenyzők az akkori értékelési rendszerben.

részletek

A McLaren belgája végre úgy szerepelt, ahogyan a csapat várta tőle

Stoffel Vandoorne idei szezonja igencsak nehezen alakult: nehezen barátkozott meg a MCL32-essel, ráadásul csak a Hungaroringen szerezte meg első pontját - Szingapúrban azonban a riválisok betlijét kihasználva hetedikként ért célba.

részletek

Ők a McLaren-szappanopera legnagyobb nyertesei

A McLaren örül a Renault, a Toro Rosso pedig a Honda érkezésének - két fiatal srácnak azonban még náluk is nagyobb oka van pozitívan tekinteni a jövő felé.

részletek

A McLaren beleszól a Renault fejlesztéseibe

Az újonnan kötött megállapodásuk szerint a wokingiakat egyenrangú félként kezelné a francia motorszállító, így a McLaren a fejlesztésekbe is beleszólhatna - gyári csapat lehet belőlük 2019-re.

részletek

Most a Honda kritizálja a McLarent

A hétvégén hivatalossá vált, hogy három gyenge F1-es szezont követően a két fél újfent búcsút int egymásnak - a japánoknak sok bírálatot kellett lenyelniük ez idő alatt, most azonban rajtuk volt a sor, hogy odaszúrjanak partnerüknek.

részletek