McLaren
McLaren: 2024-ben a vb-címért kell mennünk, nincs kifogás!
Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója elmondta, mik az elvárásai a közeljövőben csapatával szemben. Lawrence Stroll szerint egyvalami hiányzik a McLarennél a vb-címhez.
részletekMcLaren: Elégedettség a hibák ellenére
Talán egyik legerősebb hétvégéjét zárta vasárnap a McLaren, Lando Norris szokásos remek 4. helye mellett Daniel Ricciardo 5. pozíciója csak a hab volt a tortán. Bár voltak hibák, a főnök elégedett.
részletekNorris bánja az elvesztett dobogót
A reménytelennek hitt győzelmet visszahozó Hamilton mellett egy másik helyi kedvenc, Norris is remekelt a Brit Nagydíjon, a fiatal tehetség épp csak lemaradt a pódiumról. Ez a tény bántja is őt.
részletekNorris: Nekünk a vasárnap számít
Jól szerepeltek a hazai hősök a Brit Nagydíj időmérőjén, Hamiltoné lett a leggyorsabb kör, Russell eddigi legjobb eredményét érte el a Williamsszel, míg Norris kis lemaradással a hatodik helyen zárt.
részletekNem csillapodik Ricciardo frusztráltsága
Daniel Ricciardo a szezonkezdet óta keményen dolgozik azon, hogy sikerüljön végre a McLaren és a saját valós teljesítményét hoznia. Most ez végre ismét Q3-at ért, de ő cseppet sem elégedettebb.
részletekVajon melyek a világ legszebb autói?
Sok gyönyörű jármű született már a történelemben, viszont elég szubjektív dolog, hogy mi is számít igazán szépnek. Ennek ellenére most jöjjön egy lista, amely szakmai szempontok alapján állt össze.
részletekRicciardót elvarázsolta Senna autója
Sűrű hetet tudhat maga mögött Daniel Ricciardo, aki amellett, hogy csütörtökön megcsodálhatta a 2022-es F1-esek prototípusát, előző hétvégén Ayrton Senna 1990-es világbajnok autóját is kipróbálhatta.
részletekRicciardo: Nem bánok semmit
Egyelőre nem alakul meseszerűen Daniel Ricciardo McLaren-es karrierje, miközben egykori csapata, a Red Bull újra a csúcson van. Az ausztrálnak saját szenvedései ellenére is örömet okoz ez.
részletekZak Brown koronavírusos - hivatalos
A McLaren meg is erősítette, hogy a cég vezérigazgatója és további két alkalmazottja pozitív koronavírus-tesztet produkált, ezért nem lesz ott a csapattal a hétvégi Brit Nagydíjon.
részletekNorris: Menő, de furcsa volt ezt hallani Lewistól
A McLaren F1-es pilótájának jól esett, hogy Lewis Hamilton legutóbb megdicsérte a rádióban, de nem számított rá futam közben - azt megérti, hogy most nagyok az elvárások, de ő azért óvatos.
részletekBrown beszélt Norrisszal a rablásról
Zak Brown bevallotta, hogy őt már háromszor is kirabolták, úgyhogy sokat beszélt erről a traumatikus élményen áteső Lando Norrisszall - szerinte a pilóta rendben lesz, hiszen egészséges.
részletekRicciardo olyat is bevállal, amit eddig nem
A McLaren gödörben lévő ausztrál F1-es pilótája eddig nem foglalkozott a szimulátorozással, de jelen helyzetében mindenbe belekapaszkodik, ami valamit segíthet rajta.
részletek