McLaren
Binotto: A McLaren 20 lóerővel erősebb
A Ferrari számított rá, hogy az Olasz Nagydíj egyeneseiben könnyen bedarálják őket. A fő konstruktőri riválissal szemben lépéshátrányba kerültek, de fordulhat még a kocka a csapatfőnök szerint.
részletekBrown és Seidl szerint is hosszú út áll még a McLaren előtt
„Még rengeteg dolgunk van” – vélekedett a monzai hétvégét követően Seidl és Brown. A McLaren vezetői ragaszkodnak hozzá, hogy senki ne ragadtassa el magát, hiszen bőven akad még tennivaló.
részletekVersenybalesetnek látta az ütközést Ricciardo
Ha valakinek, akkor a Mclaren pilótájának nem igazán kellett törődnie Hamilton és Verstappen ütközésével, miután Daniel Ricciardo hibátlanul teljesített, ám neki is volt véleménye az esetről.
részletekNorris: A jövőben majd nekem is lesz esélyem
Nemcsak egy örökvidám fiatal tehetséget, hanem egy igazi csapatjátékost is tudhat soraiban a McLaren Lando Norris személyében. A fiatal brit a második helyen is leírhatatlanul boldog.
részletekRicciardo: Nem tűntem el! Itt vagyok!
Daniel Ricciardo megköszönte a csapatnak, hogy a gyenge kezdés ellenére is hittek benne és bár érezte, hogy jó a tempójuk, győzelemre akkor sem számított az Olasz Nagydíjat végül megnyerő mclarenes.
részletekVerstappen és Hamilton ütközött, Ricciardo vezetésével kettős McLaren-győzelem!
Silverstone után az F1-es Olasz Nagydíjon is balesetbe keveredett a két vb-aspiráns, aminek ezúttal páros kiesés lett a vége. A versenyt a szinte végig vezető ausztrál nyerte, 2012 után szállítva győzelmet a wokingiaknak.
részletekEzúttal kijött a lépés Ricciardo számára
Bár az idei szezon eddig nem alakult úgy, ahogyan azt szerette volna, az Olasz Nagydíj szombati napján a harmadik helyen zárt az ausztrál Daniel Ricciardo, aki érthetően jó kedvű volt.
részletekNorris: Azért vagyok itt, hogy versenyezzek Max ellen!
A Holland Nagydíj csalódása után újra jól megszokott helyén van Lando Norris és a McLaren: közvetlenül a Mercedes és a Red Bull mögött, a negyedik helyen. A brit már el is szánta magát.
részletekRicciardo idegből ment az utolsó szektorban
Aztán pedig az időmérő leintése után újfent elfutotta a düh a McLaren ausztrálját, aki szerette volna megkaparintani a harmadik rajthelyet az F1-es Olasz Nagydíj szombati sprintjére.
részletekEgy pont volt a maximum a McLarennek
A szezon eddigi legcsapnivalóbb hétvégéjét zárta a McLaren, az utolsó pontszerző helyet sikerült elcsípniük, és nem is nagyon éreztek ebben a versenyben többet. Ricciardo szerint semmi nem működött.
részletekNorris: A Williams is megvert volna minket
A szezon során először nem került Q3-ba Lando Norris. Úgy véli, a bejutás akkor sem sikerült volna, ha nincsenek piros zászlók: akkor a balesetező Williamsek vehették volna el a helyét.
részletekNorrisra nem volt hatással a baleset
Hatalmas balesetet szenvedett el a Belga Nagydíj szombati napján a McLaren brit pilótája. Lando Norris szerint a múlt héten történtek nem változtatták meg a hozzáállását, főleg a rutin miatt.
részletek