McLaren
Norris: Én egy negatív srác vagyok
A fiatal brit ezúttal nem ostorozni akarja magát, hanem épp abba a technikába avat be, amivel igyekszik lépésről lépésre felépíteni a sikerét. Önkritikáját pedig mások is megerősítik.
részletekFerrari: Egyértelmű célunk a harmadik hely
Mattia Binotto szerint a Scuderia célba vette a konstruktőri vb-bronzért. Carlos Sainz úgy érzi, a továbbfejlesztett erőforrásuk segítségükre lehet a McLaren elleni kiélezett küzdelemben.
részletekRicciardo: Újra versenyképesek leszünk
Nem szerepelt túl jól Törökországban a McLaren, ám a csapat ausztrál pilótája továbbra is bizakodó. Daniel Ricciardo nem vált csalódottá az eredmények miatt, szerinte Austin feküdhet nekik.
részletekNorris: A hetedik hely volt a legjobb, amit elérhettünk
Azok után, hogy két héttel korábban kis híján győzni tudott Szocsiban, az F1-es Török Nagydíjon nem találta a ritmust a McLaren pilótája, aki azonban a haloványabb eredmény ellenére sem csalódott.
részletekRicciardo: Az F1-ben most még fontosabbak a kapcsolatok
A McLaren ausztrál F1-es pilótája úgy érzi, hogy a koroanvírus-járvány idején még nagyobb szerepe van annak, hogy milyen emberi kapcsolatok alakulnak ki a csapattagok között.
részletekNorris: Nem fogok álmodozni
Az Oroszországban mutatott kiváló teljesítmény után, ezúttal nem alakult jól az időmérő edzés Lando Norris számára. A McLaren pilótája a hetedik helyről indulhat vasárnap, de nem sok jóra számít.
részletekNorris: Már látjuk, hogy ki kellett volna állnunk
Ez a fő konklúzió, amire a pilóta és a McLaren jutott az F1-es Orosz Nagydíjon elbukott győzelmük után, de a fiatal brit szerint számos dologban ő is végezhetett volna jobb munkát.
részletekNorris szívesen lenne a Ferrari pilótája
A fiatal brit versenyző nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy egyszer akár a Ferrari versenyzője is lehet. Bár jelenleg jól érzi magát a McLaren csapatában, úgy véli a jövőben bármi megtörténhet.
részletekSainz: A McLaren már kész nyerni
A Ferrari F1-es pilótája nagyon elismerően szólt korábbi csapatáról és úgy látja, hogy Wokingban már minden adott a bajnoki címhez is, leszámítva az autót. Maranellóban is tanulni kell ebből.
részletekNorris jobban kedveli az idei versenyautókat
A szimulátorban Lando Norrisnak is lehetősége volt vezetni a 2022-es autót, de nem esett hasra tőle. Persze hozzátette, sok fog még változni, most javarészt minden elméleti.
részletekNorris: Sokszor hittem, nem vagyok elég jó
Őszintén beszélt nemcsak a közelmúlt, hanem az egész eddigi, rövidke Formula-1-es karrierje során megélt lelki gondokról Lando Norris. Szocsi után pláne fontosnak tartja, hogy ne hallgasson erről.
részletekNorris: Már nem fáj annyira
El kellett telnie pár napnak, de az Orosz Nagydíj szívszorító hajrája után Lando Norris kezdi jobban érezni magát lelkileg. Elmesélte, mi segített neki továbblépni eddigi legnagyobb F1-es kudarcán.
részletek