DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Jordan

Jordan Schumacher elé sorolja Hamiltont

A volt F1-es csapatfőnök nehezen ugyan, de a brit mellett tette le a voksát a GOAT-vitában: elmondása szerint mindenekelőtt azért, mert az ő sikereit nem árnyékolják be botrányok és csalás gyanúja.

részletek

„Eddig Prost volt a legjobb, most Hamilton”

A címben említett kijelentések abszolút védhető állítások lehetnek bizonyos szempontok alapján. de amilyen indoklással ezt alátámasztotta Eddie Jordan, arra nehéz mit mondani.

részletek

Jordan: Schumacher hazudott, mint a vízfolyás

Kétszer is átverte az újonc Michael Schumacher a Jordan csapatfőnökét. A német eltitkolta, hogy sosem versenyzett Spában, jogi csapata pedig a beígért szerződéskötést játszotta ki.

részletek

„Téved a Mercedes, ha pótolhatónak gondolja Lewist”

A korábbi F1-es csapatvezető szerint tagadhatatlan, hogy Hamilton a legjobb autóban ül, de alábecsülné őt a Mercedes, ha azt hinnék, bárki mással is ugyanilyen sikeresek lennének.

részletek

„Vettel segítségével Strollból bajnok lehet”

A négyszeres világbajnok azt hozhatja ki az Aston Martinnál Lance Strollból, mint a Ferrarinál Charles Leclerc-ből. A sajátos meglátásairól ismert Eddie Jordan szerint alábecsüljük a kanadai fiatal képességeit.

részletek

Jordan: Az Aston hibát követ el Vettellel

Eddie Jordan úgy véli, az Aston Martin nagy hibát követett el azzal, hogy Sebastian Vettel leigazolása mellett tette le a voksát, mivel a német 2020-ban teljesen leépítette magát.

részletek

Jordan: Én ajtót mutatnék Hamiltonnak

A manapság a Channel 4-nál elemzőként dolgozó Eddie Jordan a maga idejében meglehetősen kemény üzleti partnernek számított, ezen pedig úgy fest, hogy nem sokat változtatott az idő vasfoga.

részletek

Podcast: A leggyorsabb magyar – a Baumgartner-sztori

Hogyan kezdődött a versenyzői karrierje, melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatok az F1 felé vezető úton és a csúcsosztályban? Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre kaptunk páratlanul részletes válaszokat a leggyorsabb magyartól, Baumgartner Zsolttól, aki a Formula Podcast stábjához csatlakozva soha, sehol nem hallott sztorikat is elárult.

részletek

Jordan: Hamilton a Red Bullhoz menjen

Eddie Jordan szerint a világbajnoknak Max Verstappen mellé kellene szerződnie - ő nagyon hisz a hollandban, úgy véli, hogy ő lesz a következő világbajnok és a Red Bull most sincs messze a Mercedestől.

részletek

Miért költözött oda Alesi Eddie Jordanhez?

Legutóbbi podcastünk sztárvendége nem más volt, mint az ex-F1-es csapatfőnök, aki roppant érdekes anekdotákat mesélt arról, milyen viszonyt is ápolt annak idején a versenyzőivel.

részletek

Eddie Jordan: Zsolt túl rendes volt az F1-hez

Lassan már 17 éve annak, hogy Baumgartner Zsolt személyében debütált a Formula-1 első és máig egyetlen magyar pilótája. Róla is beszélt egykori csapatfőnöke, Eddie Jordan a #FormulaHUPodcast legújabb adásában.

részletek

Jordan őszintén Schumacherről, Baumgartnerről és sok másról

Mit gondol valójában első F1-es csapatfőnöke Baumgartner Zsoltról? A #FormulaHUPodcast exkluzív interjújában Eddie Jordan soha nem hallott részletességgel beszél a magyar pilótáról, de más ínycsiklandó érdekességekről is fellebbenti a fátylat!

részletek