DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Interlagos

Visszatérhet Rio de Janeiróba a Forma-1

F1-es futamot utoljára 1989-ben rendeztek a városban, az azóta megszűnt Jacarepaguá pályáján, a város vezetése azonban azt fontolgatja, hogy ismét vendégül látja a mezőnyt.

részletek

Kiszáll a Brazil Nagydíj?

Idén már kiderült, hogy egy igen közkedvelt helyszín búcsúzik hamarosan a Formula-1-től, Malajzia. Kuala Lumpur után most egyre erősödik a feltevés, hogy Interlagos is kiszállhat.

részletek

Retro – Senna nehezen lett próféta hazájában

1985-ben ezen a napon versenyzett először a Lotus színeiben a legendás Ayrton Senna, ám hazai futama csalódást keltően alakult – a brazíliai balszerencse kevés kivétellel egész karrierjére is jellemző volt.

részletek

F1-es pályát vehet Bernie Ecclestone

A brazil állam eladja az interlagosi pályát, hogy a verseny a naptárban maradhasson. Ami ennél is érdekesebb, hogy a sportág korábbi vezére lehet az új tulajdonos.

részletek

Retro – Hazai mámor az első Brazil Nagydíjon

1973-ban ezen a napon rendezték meg az első hivatalos Formula-1-es versenyt a dél-amerikai országban, amely a közönség legnagyobb örömére a regnáló világbajnok diadalával zárult.

részletek

Egyetlen kérdőjel maradt a 2017-es naptárral kapcsolatban

Ezt maga Bernie Ecclestone mondta, ezzel gyakorlatilag megerősítve, hogy jövőre valóban elmarad a Német Nagydíj. Az F1 mindenható ura beszélt Monzáról és a megváltoztatott időpontokról is.

részletek

Veszélyben a Brazil Nagydíj jövője?

Az év végén visszavonuló Felipe Massa aggódik az F1-es Brazil Nagydíj sorsáért. A Williams pilótája azokat okokat mondta el, amiért nem biztos, hogy benn marad Interlagos a versenynaptárban.

részletek

Főnöke reagált Gutierrez kifakadására

A Haas F1 Team mexikói versenyzője ingerülten vette tudomásul brazíliai kiesését, s a kamerák előtt még Günther Steinerrel is összetűzésbe került. Most a csapatfőnök is beszélt kettejük incidenséről.

részletek

Formula Junior: Csak ráérősen!

Öt Safety Car, két piros zászló, 3 órás verseny, rengeteg víz, óriási mentések és szép megforgások, ezen felül sok-sok kiesés, főként ezekről szólt a Brazil Nagydíj. Ebben a cikkben az interlagosi versenyen történt eseményeket beszéljük át bővebben.

részletek

Az igazi esőmenő - Brazil statisztikák

Mióta legyőzhetetlen Lewis Hamilton az esőben, miben múlták felül Schumacher és Barrichello párosát és mikor volt utoljára ilyen sok piros zászlós futam egy szezonban? A Brazil Nagydíj statisztikai összefoglalójából kiderül!

részletek

Hamilton nem érti a második megszakítást

A Brazil Nagydíj győztese szerint az első piros zászló még rendben volt, a másodikat azonban teljesen fölöslegesnek tartja – s nem is csak a Mercedes F1-es pilótája panaszkodott erre a verseny során.

részletek

Alonso: Legközelebb belemegyek Vettelbe

A McLaren F1-ese meglehetősen ingerülten vette tudomásul, hogy a Ferrari németje leszorította őt a pályáról Interlagosban. A spanyol szerint nem tudták kihasználni az esőben rejlő lehetőségeket.

részletek