DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő

IndyCar

Newgarden-siker és Grosjean-baleset Texasban

A kétszeres bajnok győzelmét hozta az IndyCar idei első oválfutama, amely után egy McLaren-pilóta vezeti az összetett tabellát és két ex-F1-es is autót tört.

részletek

Törő-repülő autók és Ericsson-siker az IndyCar-nyitányon

Két tömegkarambol, Grosjean a győzelemért harcolva ütközött, egy másik ex-F1-es nyert – roncsderbinek is beillő drámai futammal startolt el az IndyCar.

részletek

Ne maradj le semmiről az F1-es szezonnyitó Bahreini Nagydíjon!

Már el is rajtol a 2023-as Formula-1-es idény, és ugyanígy tesz az IndyCar-szezon is, emellett pedig lesz még Superbike és NASCAR is.

részletek

„Ha félsz, akkor maradj otthon!”

Romain Grosjean egy interjúban arról beszélt, hogyan változtatta meg a gondolkodását minden idők egyik legnagyobb F1-es balesete.

részletek

Grosjean szerint sokan csak a balesete miatt ismerik

A korábbi F1-es pilóta szerint az amerikai szurkolók főként a Bahreinben történt balesete miatt ismerik fel. Romain Grosjean azonban úgy érzi, ez nem feltétlenül rossz dolog.

részletek

Rossi: A McLaren jelenléte az IndyCarban utat nyithat az F1-be

„A legendás brit márka párhuzamos jelenléte jelentheti a megoldást a két széria között fennálló évtizedes szakadék áthidalására” – véli a korábbi F1-es.

részletek

A csapatkultúra az Andretti gyengesége jelenleg

Az F1-be vágyó istállónak egy területen biztosan javítania kell, ha helyt akar állni a legnagyobbak között: az IndyCarban a szervezettség elmarad más csapatokhoz képest.

részletek

Így kombinálja az IndyCart az F1-gyel 2023-ban Alex Palou

A Ganassi és a McLaren csapatokkal kettős szezonja lesz az amerikai széria 2021-es bajnokának. F1-es nagydíjakon csak szeptembert követően jelenik meg.

részletek

Ez vár ránk 2023-ban: versenynaptárak

Az F1-től a MotoGP-n át a WRC-ig: egy helyre gyűjtöttük a legfontosabb nemzetközi autó- és motorsportos szériák idei, minden eddiginél sűrűbb menetrendjét.

részletek

Bejelentette Alex Palou F1-es szerződését a McLaren

Az IndyCar-bajnok versenyző 2023-ban a wokingiak F1-es alakulatának tartalékja lesz majd, a tesztprogram során meggyőzte az illetékeseket arról, hogy érdemes szerződést adni neki.

részletek

Pilótát cserél a Zengő, Hamilton tiszteletbeli brazil állampolgár lett – ez történt ma

Kicsi az esély arra, hogy Latifi és Ricciardo az IndyCarban kössön ki, a Zengő lecseréli Rob Huffot, Hamiltont pedig Brazíliában tüntették ki – egy csokorba gyűjtöttük a november 8-a híreit.

részletek

Latifi csak egy esetben lenne tartalékpilóta

Ha lenne esélye visszatérni a mezőnybe, akkor szívesen bevállalná a tartalékos szerepet Nicholas Latifi, aki adott esetben az IndyCart is fontolóra venné. A kanadai részletezte a lehetőségeit.

részletek