Honda
Újabb csapat kosarazta ki Alonsót
Egyre komolyabb veszélyben Fernando Alonso Indy 500-as indulása, a Honda visszautasítása után alternatív megoldásokat kell keresnie a spanyolnak. Csak éppen nem sikerül találnia.
részletekVerstappennek elsőre máris tetszett az új Red Bull
A nyolcszoros futamgyőztes holland pilóta már élesben is pályára vihette Silverstone-ban az idei Red Bull-rakétát és eddig rendkívül pozitív élmény számára. Komoly reményekkel várja a szezont.
részletekBoszorkánykonyha: Látogatás a Honda F1-es motorjait hajtó ExxonMobilnál
Nem sokszor beszélünk a Formula–1-es üzemanyag-szállítókról, pedig súlyos tizedek, pole-pozíciók és győzelmek múlhatnak a teljesítményükön, sőt az is megtörténik, hogy egy csapat a megfelelő keverék hiánya miatt nem használhatja egyébként rendelkezésre álló erőforrását…
részletekVerstappen igen ambiciózus célt tűzött ki maga elé
A Red Bull holland pilótája már korábban is arról beszélt, hogy szeretne a világbajnoki címért csatázni, most azonban konkrét célt is megjelölt az évad során. Vajon elég lesz erre a Red Bull-Honda?
részletekBrawn: Jó döntés volt, hogy a McLaren kidobta a Hondát
A Formula-1 sportigazgatója egyáltalán nem érzi úgy, hogy a wokingi istálló hibát követett volna el akkor, amikor megvált a japán gyártótól. Ennek azonban nem az az oka, hogy a Honda gyenge lenne.
részletekMarko és a Honda kizárja a körből Alonsót
Gyakorlatilag teljes lehetetlenség elképzelni, hogy Fernando Alonso a Red Bull-lal térjen vissza a Formula-1-be. Ennek rögtön két fontos oka is van, amiből egyik sem orvosolható. Ezt elszúrta a spanyol.
részletekA Honda nagyon elégedett a téli fejlődéssel
Eddig sem várta éppen pesszimista hangulatban a 2020-as szezont a Red Bull, de még inkább feldobja őket, hogy motorszállító partnerük, a Honda a jelek szerint újabb remek előrelépést ért el.
részletekRed Bull: Készen állunk a harcra
„Felkészültebbek vagyunk, mint az elmúlt öt évben bármikor” – mondta Christian Horner, a Red Bull Racing csapatfőnöke, utalva arra, hogy idén nem lesz fáklyás menet a Mercedes számára a címvédés.
részletekIndyCar: A Honda rácsapta az ajtót Alonsóra
A sorozat japán motorszállítója nem kér Alonsóból, nemet mondtak a spanyol pilóta érkezésére – állítja egy amerikai lap. Az utolsó pillanatban gördítettek akadályt a kétszeres világbajnok elé.
részletekRed Bull: Idén már nincs több kifogásunk
Helmut Marko szerint a Honda javulása miatt többé már nem okolhatják a motorerőt az elmaradó vb-címért, mert az nem lenne igaz - több mint öt győzelmet vár ebben a szezonban.
részletekA Hondát nem győzte meg az elektromos jövőkép
Meglepő kijelentéseket tett Takahiro Hachigo, a Honda Motor vezérigazgatója, aki a legtöbb autógyártóval ellentétben nem hisz abban, hogy minden autónak elektromosnak kellene lennie.
részletekRenault: A mi motorunk jobb, mint a Mercedesé és a Hondáé
Azt ugyan a francia gyártó erőforrásaiért felelős szakember is elismeri, hogy erősen lecsökkentek a különbségek, de úgy véli, jobb motorral rendelkeznek, mint a Mercedes és még jobbal, mint a Honda.
részletek