DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Győzelem

Ezt csodálja Leclerc Lewis Hamiltonban

A Formula-1 jelenlegi legeredményesebb pilótája Lewis Hamilton, akire néha még a rivális is felnéz. Van egy olyan képessége, amit Charles Leclerc is igyekszik minél hamarabb elsajátítani.

részletek

Wolff: Bottast valóban többször is háttérbe szorítottuk Hamilton miatt

A Mercedes csapatfőnöke elismerte, hogy Valtteri Bottas tavaly többször is szenvedhetett amiatt, hogy Lewis Hamilton érdekeinek előtérbe helyezése miatt meg sem kapta az igazi esélyt.

részletek

Tost: Közel a Honda világbajnoki címe

Sokat köszönhet a Toro Rossónak a japán gyártó, tavaly ugyanis a faenzaiak oldalán talált rá a helyes fejlődési útra. Azóta már több futamgyőzelem is összejött, a következő cél a világbajnoki cím.

részletek

Verstappen: Nem sok, nálam kiteljesedettebb pilóta van

A Red Bull holland vezérpilótája szerint jó, hogy ennyire korán kezdhetett versenyezni a Formula-1-ben, mert huszonegy évesen sok, harmincat közelítő pilótánál máris érettebb és teljesebb.

részletek

Sainz: A McLaren nem tud kitörni a középmezőnyből

Kitűnő fejlődést mutat be a McLaren istálló a tavalyi évhez képest. Sajnos azonban az élcsapatokhoz még semmi köze sincs és Carlos Sainz szerint ez egy ideig még biztosan így is marad.

részletek

Hamilton: Még nem dőlt el idén semmi

A szakemberek többsége ugyan biztosra veszi, hogy Lewis Hamilton innen már simán behúzza hatodik bajnoki címét, a Mercedes brit pilótája még tart a konkurenciától és nem érzi zsebben az elsőséget.

részletek

Verstappen a Mercedesszel Hamilton előtt járhatna

Lewis Hamilton hatalmas pontelőnnyel vezeti az idei bajnokságot is. Vannak viszont olyan vélemények, hogy az a nagy szerencséje, hogy Max Verstappen nem a csapattársa, akkor másképp lenne.

részletek

Alesi: Schumacher biztosan bekerül a Formula-1-be

Az egykori Formula-1-es pilóta egészen biztosra veszi, hogy Mick Schumacher hamarosan a Formula-1-ben folytathatja pályafutását. A múlt héten először győzött a Formula-2-ben, éppen hazánkban.

részletek

Palmer: 2019 nagy hőse a Honda

Az egykori Formula-1-es pilóta szerint az idei szezon egyik kevés figyelmet kapó, de remekül teljesítő szereplője a Honda, a japán gyártó ugyanis rövid idő alatt félelmetes mértékben felzárkózott.

részletek

Hamilton még sokáig nem vonulna vissza

Harmincnégy éves már Lewis Hamilton, de minden téren fantasztikusan érzi magát. Nem mostanában akar visszavonulni, érzi, hogy még sokkal többet is nyerhet és jobban vezet, mint valaha.

részletek

Ha rögtön reagál a Red Bull, akkor is bukta volna a győzelmet

A Red Bull csapatfőnöke szerint a Mercedes remek stratégiai húzása után mindenképpen elvesztették volna az első helyet, olyan kiváló kivezető kört futott Lewis Hamilton, aki gyorsabb volt ma.

részletek

A Mercedesnél most már fenyegetésként tekintenek Verstappenre

A címvédő istálló főnöke elismerte, a Red Bull és Max Verstappen utóbbi időben mutatott formája miatt úgy vélik, a hollandot komolyan kell venniük, mert igenis esélyes a bajnoki címre.

részletek