DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Győzelem

Sainz: Minden a technikán múlik, nem a pilótán

A McLaren spanyol pilótája szerint az F1 nagy hibája, hogy önerőből a három nagycsapat versenyzőin kívül legjobb esetben is csak a 7. hely elérhető. De bízik a leendő új szabályokban.

részletek

Nem álltak az élen, mégis futamot nyertek

Lewis Hamilton úgy nyert Kanadában, hogy nem ő haladt át elsőként a célvonalon. Korábban azonban olyan is előfordult, hogy valaki egy pillanatig sem állt az élen, mégis övé lett a győzelem.

részletek

Hamilton megbocsát az őt fújolóknak

Keserédes győzelmet aratott a hétvégén Lewis Hamilton Kanadában, ahol az eredményhirdetés során kifütyüléssel és fújolással találta szemben magát. A brit azonban megszokta a reakciót.

részletek

A Ferrari megóvhatja Vettel büntetését

A pályán ugyan Sebastian Vettelt intették le elsőként Kanadában, ám egy vitatható versenybírói döntés miatt Lewis Hamiltont hozták ki győztesnek. A Ferrari nem nyugszik bele, fellebbezni akar.

részletek

Button: Teljesen elveszik tőlünk a csatákat

A 2009-es világbajnok egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy Sebastian Vettelt megbüntették Kanadában, odaajándékozva ezzel a győzelmet Lewis Hamiltonnak. Szerinte nem érdemelte meg.

részletek

Vettelnél hosszú idő után megtört a jég

Az elmúlt szűk egy évben szinte csak csalódások érték a négyszeres világbajnokot, most azonban megtört egy közel tizenegy hónapja tartó negatív sorozatot Montrealban. Megtör egy másikat is?

részletek

Villeneuve: Lehetetlen legyőzni a Mercedest

Az 1997-es világbajnok nem csupán az idei évre gondolt, hanem a komplett hibridérára. Jacques Villeneuve szerint, ha a 2021-es szabályváltozások nem lesznek drasztikusak, folytatódik az uralom.

részletek

A Ferrarinál senki sem akarja Vettel távozását

Az elmúlt napokban több híresztelés is napvilágot látott Sebastian Vettel visszavonulásával kapcsolatban, a Ferrarinál nem kívánják a német távozását. Tudják, ezzel a géppel senki nem nyerne.

részletek

Leclerc eddig nagyot csalódott

Mercedes-uralom, csapatutasítás, ütközés, stratégiai és technikai hibák. Nem ilyen kezdésről álmodott a Ferrarinál Charles Leclerc, de úgy véli, a kemény munka előbb-utóbb meghozza gyümölcsét.

részletek

Monaco mélyütés lehetett a Ferrarinak és a Red Bullnak

A téli tesztek után a Ferrarit gondolták a legjobb konstrukciónak, de a Mercedes csak altatott. Eddig hatból hatszor nyertek az Ezüst Nyilak, a fő riválisok pedig igazán aggódhatnak Monaco óta.

részletek

Verstappen véletlenül rossz motormódban ment

Mérnökei ugyan figyelmeztették a bokszkiállás előtt, hogy állítsa át erőforrásának nyomatékát, ő azonban elfelejtette ezt a kulcspillanatban, könnyen lehet, hogy ezen múlott idei első győzelme.

részletek

Hamilton: Döntöttem, ütközés, vagy győzelem

Évek óta láthatjuk, hogy Monacóban mindennél többet számít a pályán elfoglalt helyezés. A rossz gumiválasztás ellenére Lewis Hamilton behúzta a győzelmet, mindent egy lapra tett fel.

részletek