Gasly
Rosberg megnevezte az idei öt legjobb pilótát
Felállította saját 2020-as versenyzői rangsorát az F1 visszavonult 2016-os világbajnoka: aligha meglepő, hogy az első helyre egykori csapattársát, a hetedik vb-címét szerző Lewis Hamiltont rakta.
részletekKvjat: Ezt a kérdést Markónak tegyék fel
Danyiil Kvjat utolsó F1-es versenyére készül, legalábbis a 2021-es szezont szinte biztos, hogy kihagyja. A csapat részéről még nem érkezett ezt illetően bejelentés, de az orosz nem tagadta sorsát.
részletekPodcast: Egy adás, két könyv, három ranglista
Nem titok, hogy az autóversenyzés mellett imádjuk a könyveket és a toplistákat: hagyományos év végi kiadványaink, a Száguldás és cirkusz, valamint az Autósport évkönyv is tartalmaz olyan egyedi rangsorolásokat, amelyeknek egy egész adást szenteltünk.
részletekDöbbent versenyzők: Nem is tudtam, hogy ez így ketté bír törni
A versenyzők nehezen térnek magukhoz Romain Grosjean bahreini balesetének sokkjából. Vettel szerint a korlátnak nem lenne szabad átszakadni, a legrosszabbtól tartó Leclerc a szemének is alig hitt, az ütközésben érintett Kvjatban pedig a düh váltott át gyorsan aggodalomba.
részletekPierre Gasly az új Honda-reklám főszereplője
Az Alpha Tauri versenyzőjével reklámozzák a japán márka elektromos kisautóját, a Honda e-t. „Mozdulj ki és ne hagyd, hogy bármi az utadba álljon. Élvezd a vezetést és szerezz minden nap emlékeket” – tanácsolja az olasz kisvárosban cikázó Gasly a filmben.
részletek„Bolond mini Indy 500-at” hozhat a bahreini ovál
Izgalmas és őrült versenyre számítanak a második bahreini hétvégén a mindössze 3,5 kilométeres „külső” vonalvezetésen a pilóták: a szélárnyékozás és a forgalom is megkavarhatja a lapokat.
részletek„Albon a legrosszabb második Red Bull-pilóta”
A szókimondó 1997-es F1-es világbajnok, Jacques Villeneuve fogalmazott kemény kritikát az energiaitalosok pilótájával kapcsolatban, aki szerinte csak a nemzetisége miatt lehet még a csapatban.
részletekGasly autójából elfolyt a hűtővíz
Pierre Gasly óriási formában van, az elmúlt versenyeken kiemelkedően teljesít, ma azonban egy műszaki probléma miatt hamar feladni kényszerült az Emilia Romagna-i Nagydíjat.
részletekGasly reméli, vasárnap is erősek lesznek
Karrierje legjobbját beállítva a negyedik helyre kvalifikált az F1-es Emilia-Romagna-i Nagydíjon, s reméli, a futamon is erős teljesítménnyel jutalmazhatja meg a hazai versenyét futó Alpha Taurit.
részletekHorner: Gaslyval rég tisztáztuk, hogy nem megy vissza a Red Bullhoz
Bár Pierre Gasly azt mondta, meglepődött, hogy fel sem vetődött a neve a Red Bullnál, Christian Horner nem érti a francia szavait, aki végig tisztában volt vele, neki az Alpha Taurinál van jövője.
részletekGaslyt meglepte, hogy fel sem merült a neve a Red Bullnál
Nem csalódott amiatt, hogy marad az Alpha Taurinál, de furcsállja, hogy a győzelme és a dobogói után még csak fontolóra sem vették az előléptetését. A csapatvezető beszélt a másik ülés sorsáról is.
részletekBarretto: Gasly ideje a Red Bullnál lejárt
A Formula-1 hivatalos oldalának újságírója taglalta a Red Bullnál és az Alpha Taurinál kialakult helyzetet. Szerinte Kvjat jövője nem kérdéses, csak Alboné, Gasly pedig előbb-utóbb lépni fog.
részletek