DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

ElektromosAutó

Elektromosautó-töltők 123 magyar ALDI-nál

Budapest – Biatorbágy, 2018.12.19. Az energiavállalat és a kereskedelmi áruházlánc megállapodása értelmében 123 ALDI parkolójában lesz elérhető az E.ON által telepített és üzemeltetett elektromosautó-töltőállomás, és a legtöbb ezután épülő ALDI üzletnél is kiépítik majd a töltőket. Az áruházlánc parkolóiban megnyíló E.ON töltőállomás-hálózat országszerte összesen több mint 360 új töltési pontot jelent majd, mivel üzletenként kettő vagy négy töltési lehetőség áll majd rendelkezésre. Ez egy nagy lépés az elektromos autózás infrastruktúrájának kiépítésében.

részletek

Magyarország vonzó célpont lehet az elektromos autóipar számára

Az elektromos autók elterjedése új gyártási igényeket teremt, és Magyarország sikerrel pályázhat az ilyen beruházásokra – derül ki az Atradius hitelbiztosító globális piacelemzéséből. A tanulmány szerint Magyarország vonzó célpont lehet például akkumulátorgyártók számára, az eddigi autóipari referenciáinak, az Európai Uniós tagságának és a jó földrajzi adottságainak köszönhetően. Ez arra is lehetőséget adna, hogy az eddigi összeszerelés helyett magasabb hozzáadott értékű tevékenységekkel bővüljön a hazai ipar. Az elektromos autógyártásban való részvétel ugyanakkor kockázatot is jelenthet, mert a magyar gazdaságban még nagyobb súllyal lenne jelen az autóipar, pedig Magyarország már most is kiszolgáltatott a szektornak.

részletek

Hamilton: Az FE lassabb a Formula-Fordnál is

Bár tiszteli az elektromos sorozatot, Lewis Hamilton tervei szerint sosem szerződik a Formula-E-be, leginkább annak lassúsága miatt. A brit ereiben azonban benzin folyik, nem tud mást elképzelni.

részletek

A jövőbe vezető út elektromos autókkal van kikövezve

A Bloomberg 2018-as Electric Vehicle Outlook jelentése szerint 2040-re az újautó-értékesítések 55 százalékát, illetve a teljes járműállomány 33 százalékát elektromos autók adják majd.

részletek

Crash Fest - Elektromosan is biztonságban

Csendes forradalom zajlik a járműgyártásban. A motorok károsanyag-kibocsátásának drasztikus csökkentésén túl a járművek felépítése és a karosszáriagyártás is teljesen átalakul. Technológiai és közlekedésbiztonsági szempontból óriási előrelépést jelent a hidegen és melegen hengerelt, változó falvastagságú acélok alkalmazása, valamint az acél-alumínium komponensek széleskörű alkalmazása. Az egyre inkább elfogadottá váló elektromos autók nem csak zéró kibocsátásuk okán jelenthetik az autózás jövőjét, hanem mert a kocsik teljes felépítésének szabadsága, a hajtáslánc elhelyezésének rugalmassága alapvetően eltér a hagyományos belsőégésű motorral szerelt járművekétől, drasztikusan javítva ezzel az autók ütközésbiztonságát.

részletek

Négy elektromos modellt mutat be a DS Párizsban

Az új francia autómárka, a DS Automobiles világpremierként mutatja be a Párizsi Autószalonon négy elektromos hajtású modelljét:

részletek

Előzetes fotó az elektromos Ford terepjáróról

A Ford ma tette közzé az első beharangozó fotót az új Mustang által inspirált terepjárójáról. Ez az első új modell, amin a kifejezetten elektromos autók fejlesztésére felállított Ford Team Edison csoport dolgozott.

részletek

Új korszak: Az Audi Hungariánál elindul az elektromos motorok sorozatgyártása

Új korszak kezdődik az Audi Hungariánál: Győrben a mai napon hivatalosan elindult az elektromos motorok sorozatgyártása. A szimbolikus gyártásindítás keretében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Peter Kössler, az AUDI AG termelésért és logisztikáért felelős igazgatótanácsi tagja és Achim Heinfling, az AUDI HUNGARIA Zrt. igazgatóságának elnöke közösen helyezték üzembe a gyártóberendezéseket. A 8 500 négyzetméteres gyártócsarnokban egy új gyártási koncepcióval, a moduláris gyártással készülnek az elektromos járműhajtások. Az e-motorgyártás létrehozásához a vállalat kétszámjegyű eurós összegű beruházást valósított meg. Jelenleg mintegy 100 munkatárs dolgozik az új szakterületen.

részletek

CUPRA e-Racer: elektromos túraautó először futott versenypályán

A CUPRA márka elvitte a CUPRA e-Racer versenyautót Zágrábba, hogy a versenypályán történő próba során első alkalommal tesztelje az elektromos akkumulátor csomag összehangolását a gépkocsi többi elemével.

részletek

Most már tényleg megéri elektromos autót venni

A LeasePlan flottakezelő cég frissen kiadott, éves Car Cost Index elemzése szerint költségek tekintetében az elektromos autók ma már több európai országban is versenyképes alternatívái a benzin- és dízelüzemű járműveknek.

részletek

„Áramvonal” – Mértékadó lett az Audi e-tron prototípus

Minél kedvezőbbek egy elektromos autó aerodinamikai tulajdonságai, annál nagyobb hatótávot kínálhat. Mindössze 0,28-as légellenállási együtthatójával (cw) az Audi e-tron prototípus a SUV-modellek piaci szegmensének élén jár.

részletek

Van-e zöldebb autógyártó a Teslánál?

Amikor zöld autózásról esik szó, a Toyota és a Lexus mellett sokaknak a Tesla ugrik be az elsők között, sőt, vannak, akik egyenesen az akkumulátoros elektromos autózás szinonimájaként ismert, és nem mellesleg a marketing szakemberként is zseniális Elon Musk által fémjelzett amerikai márkát említik elsőként.

részletek