Ducati
Agostini Lorenzónak: Fáj az igazság
Komoly szócsatába keveredett egymással a 15-szörös világbajnok legenda és a tavaly visszavonult spanyol: a veterán olasz szerint Lorenzo nemcsak a Hondánál, hanem előtte a Ducatinál is felsült.
részletekDovizioso elhagyhatja a Ducatit?
A pletykák szerint lehet, hogy az anyagi kérdésekben való eltérő álláspont miatt az olasz távozhat a bolognaiaktól – állítólag a KTM már meg is környékezte az előző három szezon vb-ezüstérmesét.
részletekVisszafogadhatja Iannonét a Ducati?
Bár hivatalosan 18 hónapra eltiltották a versenyzéstől, úgy tűnik, mégsem zárulnak be az olasz előtt a MotoGP ajtói, sőt több gyártó is nyitott lenne arra, hogy náluk versenyezzen – újra.
részletekVinales nem érezte tavaly a Yamaha bizalmát
Csak a szezon második felében tűnt úgy számára, hogy rá építenek a hangvillások, ennek pedig végül kulcsszerepe volt abban, hogy végül a spanyol a Ducati ajánlata mellett a maradás mellett döntött.
részletekLorenzo: A Ducatival vb-címért harcoltam volna
A visszavonult spanyol motoros szerint túlságosan türelmetlenek voltak vele szemben a bolognaiak: ha nem küldik el túl korán, 2019-ben Marc Marquezzel is felvehették volna a versenyt.
részletekIannone: Nem kellett volna elhagynom a Ducatit
Az azóta doppingbotrányba is keveredett olasz versenyző úgy érzi, akkor csúszott félre a karrierje a MotoGP-ben, amikor 2016 végén a bolognai gyártótól a Suzukihoz igazolt.
részletekDovizioso még nem döntött a jövőjéről
A szezon végén sokakhoz hasonlóan lejár a szerződése, de még nem tudja, hogy egyáltalán marad-e a MotoGP-ben – viszont ha nem, arra az esetre már több terve is van a ducatis olasznak.
részletekVisszaszólt a Honda: Mi készen álltunk, a Ducati nem
A bolognaiak vezetője nemrég úgy fogalmazott, hogy Marc Marquezék a legnagyobb nyertesei a járvány miatti halasztásnak, most azonban megérkezett a Repsol csapatfőnök epés válasza is.
részletekDucati: Marquezéknek kedvez leginkább a csúszás
A bolognai gyártó vezetője, Gigi Dall’Igna szerint a koronavírus-járvány miatti halasztásnak köszönhetően felépülhet a spanyol válla, és a Honda is megoldhatja a teszteken látott problémáit.
részletekElsőként a Ducati mutatkozott be
Megtartották a MotoGP első 2020-as bemutatóját: csütörtökön Andrea Dovizioso és Danilo Petrucci motorja, a GP20 debütált Bolognában.
részletekOlyat tett a Ducati, amit Dovizioso régóta kért
Elégedett volt a Ducati által a valenciai teszten kipróbált új vázzal az olasz motoros, s a Petrucci feladatait átvevő Miller is úgy érzi, előreléptek a kanyarodás terén.
részletekQuartararo döbbenetes pályarekorddal az élen délután is
Bő hat tizedet osztott ki a komplett mezőnynek a Petronas Yamaha franciája a Malajziai Nagydíj második edzésén. Dovizioso és Rossi követte őt a sorban, míg Marquez csak 13. lett – igaz, az összetett listán bőven Q2-t érő helyen áll.
részletek