DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Csapattársak

„Raikkönen még mindig az egyik legjobb”

Egyszerűnek tűnik a képlet. Azért van még 40 felett is szükség a jégemberre, mert több tekintetben is még mindig az egyik legjobb a mezőnyben. Csapattársa szerint feltétlenül.

részletek

Statisztika: Így teljesítettek a csapattársak a versenyeken

Ismét a statisztika kedvelőinek szeretnénk kedveskedni, ezúttal ugyanis elhoztuk nektek a csapattársak versenyen elért egymás elleni eredményeit. Nagy az eltérés az időmérőhöz képest.

részletek

Statisztika: Így teljesítettek a csapattársak az időmérőkön

Abu Dhabiban véget ért a 2020-as Formula-1-es szezon utolsó időmérő edzése. Lássuk, hogyan teljesítettek egymással - és a beugrókkal - szemben a csapattársak. Voltak igencsak súlyos vereségek.

részletek

Albon rettenetesen kikapott Verstappentől

Hatalmas a kontraszt a két Red Bull-pilóta teljesítménye között Szocsiban, Albon senkit nem tudott megelőzni a Q3-ban, még Pierre Gaslytól is lemaradt, miközben Verstappen az első sorba is befért.

részletek

Többen is rommá verik a csapattársukat az időmérőkön

Egyértelműen kirajzolódik a csapattársak közötti erőviszony a kvalifikációs párharcokból. Az élcsapatoknál mindenhol egyértelmű a helyzet, csak három istállónál szoros a belső csata.

részletek

Ferrari: Ez nem a felelőskeresés ideje

Egészen pocsék hétvégét zárt a Scuderia Ausztriában. A múlt heti bravúros második helyezés után most ütközés, kettős kiesés két lassú autóval. A csapatfőnök szerint az istálló egységes marad.

részletek

Leclerc: Bocsánatot kérek, tanulni fogok ebből

Nagyon gyorsan, már az első körben elintézte egymást a két Ferrari Ausztriában. Charles Leclerc nekiment Sebastian Vettel autójának, a monacói elismerte hibáját és bánja bűneit. Ferrari nullázás.

részletek

Fry: Schumacher egyáltalán nem szívatta Rosberget

Nico Rosberg nemrég arról beszélt, hogy Michael Schumacher még vele szemben is pszichológiai trükköket vetett be. Egykori főnökük szerint azonban ez szinte kizárható, hogy valóban így volt.

részletek

A Ferrari idén végképp beállhat Leclerc mögé

A Scuderia úgy kezdi 2020-at, hogy nem hirdet elsőszámú pilótát csapaton belül. Ugyanakkor egyre több vélemény szerint a stabilan fejlődő Leclerc egyre inkább kiszorítja majd Sebastian Vettelt.

részletek

Súrlódás lehet Hamilton és Bottas között

A Mercedesnél évek óta úgy gondolják, megtalálták a tökéletes pilótapárost. Tény, Bottas elfogadta, hogy Hamiltonra épül a csapat, de könnyen lehet, hogy a nyugalmas időknek vége.

részletek

Brundle: Nem cserélném le Vettelt, de már leszálló ágban van

Sem a Ferrarinak, sem Sebastian Vettelnek nem sikerült igazán a 2019-es szezon, sokak szerint elég rosszul áll a német szénája. Négyszeres világbajnok, de sosem volt jó a közvetlen csatákban?

részletek

Russellt máris legyőzné új csapattársa

Újoncként mutatkozik be jövőre Nicholas Latifi, de máris ambiciózus célokat tűz ki maga elé. Tudja, hogy csapattársa előnnyel indul, de mégis csapaton belül szeretné túlszárnyalni George Russellt.

részletek