DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Button

Button megkapta a magáét, amikor a McLarenhez szerződött

A Brawn GP-ből gyári Mercedesszé átalakuló istálló vezetői nagyon nem örültek, hogy a világbajnok a wokingiakhoz szerződik, ráadásul őrültnek is tartották Hamilton miatt.

részletek

Retro – Button karrierjének legjobb döntése

A 2000-es évek elejének legnagyobb brit F1-es reménysége egyértelműen Jenson Button volt, aki 2002-ben éppen ezen a napon tette meg Formula-1-es karrierje talán legfontosabb döntését.

részletek

„Ezért írt alá még két évre Hamilton”

Jenson Button szerint a világbajnok élvezi a pályán való csatározást Max Verstappennel és izgalmas számára ez a küzdelem - Button még nem írná le a Mercedest és Hamiltont, főleg nem Silverstone-ban.

részletek

Button: Hamilton sosem volt még ennyire jó

Elismerő szavakkal illette korábbi csapattársát Jenson Button. A 2009-es F1-es világbajnok szerint Lewis Hamilton idén sokat változott pozitív irányba, többek között magabiztosabb lett.

részletek

Button: Verstappen nem annyira teljes versenyző, mint Hamilton

A korábbi világbajnokot lenyűgözik Verstappen természetadta képességei, de úgy véli, Hamilton többet dolgozott kvalitásaiért: ezért a britet tartja a legjobbnak.

részletek

Button: A 11 évvel ezelőtti Hamilton teljesen más volt

Az előző évtized kezdetén három évig egy csapatban versenyzett Jenson Button és Lewis Hamilton. A 2009-es bajnok szerint egykori csapattársa teljesen más felfogásban versenyez, mint akkor.

részletek

Button: Max a valaha volt legtehetségesebb versenyző

A 2009-ben világbajnoki címet szerző Jenson Button úgy látja, hogy mindent egybevetve Hamilton a legösszetettebb versenyző, ha csak a nyers tehetséget nézzük, Max Verstappen minden idők legjobbja.

részletek

Schumacher a mercedeses szakemberek kedvenc pilótája

Az utóbbi éveket domináló gárda négy kulcsfigurájából hárman is a németet nevezték meg a legkedvesebb versenyzőjüknek – a velük hat vb-címet nyerő Lewis Hamilton nevét egyikük sem említette.

részletek

Extra nyomás Vettelnek Hülkenberg érkezése?

Hivatalossá vált Nico Hülkenberg érkezése az Aston Martin istállóhoz. Jenson Button úgy véli, ez még jobban elbizonytalaníthatja Vettelt, hogy egy bármikor bevethető tartalékot hoztak a nyakára.

részletek

Button figyelmeztette Leclerc-t: Sainz egy mérnök

A 2009-es Formula-1-es világbajnok úgy érzi, Charles Leclerc jobban teszi, ha annak ellenére sem dől hátra, hogy ő a tapasztaltabb a Ferrarin belül, mert Sainz gyakorlatilag egy autóban ülő mérnök.

részletek

Button: Hamilton még ne vonuljon vissza

A 2009-es világbajnok figyelmezteti hétszeres bajnok honfitársát, hogy ne kapkodja el a visszavonulást. Jenson Button úgy érzi, még nincs itt az ideje, hogy Hamilton búcsút intsen a sportágnak.

részletek

Perez: Ha idén nem megy, akkor már sohasem fog

Sergio Pereznek nincsenek illúziói az idei évre a Red Bulltól kapott esélyt illetően: bár élcsapatnál először, nagycsapatnál már második alkalommal versenyez, így többé nem játszhatja el az esélyét.

részletek