DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök

Bulvár

Alonso és párja Hondurasban romantikázott

Fernando Alonso a legutóbbi futam után nem hazautazott, hanem meglátogatta Hondurasban dolgozó barátnőjét. A tengerparton persze nem csak a nyaralók figyeltek fel rájuk, hanem a lesifotósok is.

részletek

Helen Stewart, a Repülő Skót másik fele

A skót pilóta, Jackie Stewart és későbbi felesége, Helen McGregor 16 évesen, a gimnáziumban ismerkedtek meg egymással, majd 1962-ben házasodtak össze. Kapcsolatuk immár több mint 50 éve tart.

részletek

Betty Hill, Mr. Monaco felesége

Bette - az ötszörös monacói futamgyőztes, Graham Hill felesége - sok mindent megélt életében. Végig támogatta férjét pályafutása során, majd amikor már úgy tűnt, békés életet élhetnek, hirtelen maradt özvegyen.

részletek

Mint két tojás? - F1-es versenyzők testvérei

A Formula-1 pilótáinak életét és családjait bemutató sorozatunkban most a testvéreket vesszük sorra. Egyesek maguk is versenyeznek, mások inkább csak külsőben hasonlítanak egymásra.

részletek

Amikor a mai F1-es pilóták gyerekek voltak

Persze Max Verstappen még mindig az, de azért róla is lehet találni régebbi képet. Cikkünkben összegyűjtöttük a mai mezőny tagjainak gyerekkori, illetve fiatalkor képeit.

részletek

Buttonék még várnak a családalapítással

Jessica Button tavaly decemberi esküvője óta először beszélt a nyilvánosságnak a ceremóniáról. A Hello! magazinnak elmondta, hogy a nagy napon leginkább férje beszéde hatotta meg őt, most pedig már vágyik arra, hogy anya legyen.

részletek

Királyi és hercegi látogatás Bahreinben

A Bahreini Nagydíj az utóbbi években kopár sivatagi száguldásból a szezon egyik legcsillogóbb versenyévé nőtte ki magát éjszakai világítással és tűzijátékkal. Egy ilyen esemény pedig a hírességek közül is többeket vonzott.

részletek

A hátország - F1-es versenyzők és szüleik

Napjaink F1-es versenyzőinek szülei igazán sokszínűek: egyesek maguk is versenyeztek, míg mások teljesen hétköznapi emberként élnek, egy dologban azonban hasonlítanak: mindenben segítették gyerekeik pályafutását.

részletek

Budapesten látták Palik Lászlót

A volt F1-es kommentátor, és a Hungaroring egykori elnöke rég nem él már az országban, a Blikk információ szerint most mégis a fővárosban látták - egy német rendszámú autóval.

részletek

Nina Rindt, a posztumusz világbajnok pilóta párja

Nina, Jochen Rindt felesége korának talán leghíresebb pilótafelesége volt, akit szépsége és kisugárzása miatt azóta is sokan emlegetnek. Túl tudta tenni magát férje elvesztésén és új életet kezdett.

részletek

Emerson Fittipaldi különös élete

Emerson Fittipaldi nemcsak karrierjében volt sikeres, hanem magánéletében is. Három, több mint tíz évig tartó házasságából hét gyermeke és hét unokája született, akik közül többen is sikeres versenyzők.

részletek

Georgie és Damon Hill, az összetartó páros

Damon Hillnek nemcsak tinédzserkori traumájával, apja elvesztésével kellett megbirkóznia életében, hanem azzal a sokkal is, hogy feleségével közös első gyermekük betegen született. Párja megismerkedésükkor ugyan nem sokat tudott a motorsportról, de hamar beleszokott a pilótafeleségek életébe.

részletek