DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

BrazilNagydíj

A futam, amitől ma is vérzik Hülkenberg szíve

Véletlenül, a tévében talált rá a 2012-es Brazil Nagydíj ismétlésére, amely fájó emlék számára. Győzelem helyett sikertelenségi rekorddal zárta le pályafutását.

részletek

Hamilton nem bánja a múltkori hibát

A hatszoros világbajnok egyáltalán nem bánja, hogy legutóbb Brazíliában hibás stratégiai döntést hozott a csapat. Kockáztattak, veszítettek, de ha a bajnoki cím lett volna a tét, ezt biztosan nem teszik.

részletek

Sainz: Lando úriember volt úgy is, hogy el kellett engednie

Carlos Sainz saját elmondása szerint azt is tökéletesen megértette volna, ha csapattársa nem tud igazán örülni az ő dobogójának, ugyanis Norris ezért be lett áldozva. Végül ennek ellenére mindenki boldog tudott lenni.

részletek

Leclerc: Vettel beismerte, hogy hibázott

A német nem vett részt a csütörtöki sajtóeseményeken, de csapattársa elmondta Abu Dhabiban, miről esett szó a brazil ütközést követő megbeszélésen. A fő tanulság, hogy nem lehetnek ennyire agresszívak egymással.

részletek

11 dolog, ami az F1-ben történt az utolsó McLaren-dobogó óta

Mintha évtizedek teltek volna el, annyira átalakult az F1 azóta, hogy a McLaren utoljára képviseltette magát egy futam dobogóján. 11 olyan dolgot gyűjtöttünk össze, amelyek megváltoztak azóta.

részletek

Hamilton: Tét nélkül feszegethettem a határaimat

Lewis Hamilton úgy fogalmazott, jó lecke volt számára az, ahogy a Brazil Nagydíj alakult: szerinte minden teljesen másképp nézett volna ki, ha még harcban van a vb-címért és teljesen élesen versenyez.

részletek

Hamilton technikai hibára gyanakodott, de szó sem volt erről

A hatszoros világbajnok a Verstappen elleni első csatája után azt hitte, valami hiba történt a motorral. Pedig valójában semmi nem romlott el, csak az előző körének utóhatásait érezte meg.

részletek

Grosjeant egy technikai malőr fosztotta meg a dobogótól

Elsőre vad feltételezésnek tűnik, de a Haas csapatfőnöke elmondta, Romain Grosjean dobogón végezhetett volna Brazíliában, ám kulcspillanatban csődöt mondott az egyik motorkomponens.

részletek

Sainz szabálytalan volt, mégis megúszta a büntetést

Carlos Sainz pályafutása első dobogós helyezését ünnepelhette Brazíliában, pedig az adatok alapján egyértelműen szabálytalankodott a sárga zászlós jelzésnél. Miért úszhatta meg mégis?

részletek

Tovább lassult az egyenesben a Ferrari

Interlagosban az SF70 a Hondával volt egálban végsebességet tekintve – Mattia Binotto csapatfőnök azzal védekezik, hogy a kanyarokban is hozták a Red Bull szintjét.

részletek

Villeneuve: Nem csak Vettel hibája volt a baleset

Az 1997-es világbajnok szerint egyáltalán nem helyes kizárólag Sebastian Vettel nyakába varrni a két Ferrari brazíliai ütközését. A kanadai úgy véli, Charles Leclerc is ugyanúgy hibás a nullázásban.

részletek

Ferrari: Szerencsésen időzítette ütközését Vettel és Leclerc

Mattia Binotto szerint még éppen jókor jött ez az összetűzés a vörösök két pilótája között, mivel még 2020 előtt tisztázhatják mi is a pilóták dolga. Úgy véli, a Ferrarié a legjobb páros jövőre is.

részletek