DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Bianchi

Ferrari: Ég veled, Jules!

Versenyzői akadémiájának első növendékétől volt kénytelen búcsút venni a Ferrari, miután Jules Bianchi tegnap este belehalt a tavalyi suzukai F1-es futamon elszenvedett sérüléseibe.

részletek

„A kistestvér, akiről mindig álmodtam”

Menedzsere, korábbi ellenfelei és csapattársai búcsúznak a tegnap éjjel elhunyt Jules Bianchitól, a jövő F1-es bajnokától, a születőben lévő csillagtól, aki túl korán távozott.

részletek

Az F1 huszonhat hősi halottja

2015-ben több mint két évtized múltán szedett ismét versenyzőáldozatot a száguldó cirkusz: a nizzai kórházban elhunyt Jules Bianchi a 26. pilóta, aki F1-es hétvégén szenvedett halálos balesetet.

részletek

Az FIA is megemlékezett Bianchiról

A Nemzetközi Automobil Szövetség is hivatalos közleményben emlékezett meg Jules Bianchiról - a francia pilóta elvesztése felgyorsíthatja a biztonság javítását az F1-ben.

részletek

„A világ ismét szegényebb hely lett”

Szakadatlanul érkeznek az újabb megemlékező és részvétnyilvánító üzenetek Jules Bianchi halálhírét követően – a francia elnök szerint országa sportja az egyik legnagyobb reménységét veszítette el.

részletek

„Jules nagy dolgokra volt hivatott”

Minden támogatást köszön a rajongóknak a tegnap este elhunyt Jules Bianchi egykori csapatának első embere, aki megtiszteltetésnek érzi, hogy versenyzőjének és barátjának tudhatta az ifjú F1-est.

részletek

Jules Bianchi (1989-2015)

Tegnap este egy nizzai kórházban elhunyt Jules Bianchi. Miközben a hihetetlenül szimpatikus fiatalembert gyászoljuk, emlékezzünk meg az F1-es versenyzőről, generációja talán legnagyobb tehetségéről.

részletek

Csillag, aki fényt hozott a sportágba

Újabb és újabb megemlékezések érkeznek az autósport nagy családjából: megható gondolatokkal, régi képekkel búcsúznak a versenytársak és barátok az elhunyt F1-es pilótától, Jules Bianchitól.

részletek

Jules Bianchira emlékezik a Formula-1

A lehető legszörnyűbb hírre ébredt ma az F1 nagy családja: Jules Bianchi péntek este elvesztette a túlélésért vívott harcot, 21 év után ismét egy társuktól kell örökre búcsút venniük a versenyzőknek.

részletek

Gyász: Meghalt Jules Bianchi

A tavalyi Japán Nagydíjon súlyos fejsérüléseket szenvedő és azóta kómában fekvő volt F1-es pilóta családja péntekről szombatra virradó éjszaka, hajnali 3 óra körül tudatta a sajtóval a szomorú hírt.

részletek

„Jules nem akart úgy járni, mint Schumacher”

A kilenc hónapja Suzukában súlyos balesetet szenvedett Jules Bianchi apja egyre kevésbé bízik fia felépülésében, és fájó számára, hogy pont az történt meg vele, amitől a család a legjobban félt.

részletek

F1-Archív: Bianchi a nap sztárja Monacóban

Látásproblémákkal küzdő világbajnokok, hűséges Williams, visszatérő BAR, beszálló Toyota, fantasztikus Panis, hazaküldött Ralf Schumacher és egy felejthetetlen pontszerzés. Május 25. F1-es hírei.

részletek