BelgaNagydíj
Raikkönen ismét kiakadt Verstappenre
A Magyar Nagydíjat követően a belgiumi F1-es futamon újra találkozott a versenypályán Kimi Raikkönen és Max Verstappen, és a csata ezúttal sem múlt el konfliktus nélkül.
részletekVerstappen: Hazugság, hogy túl agresszív vagyok
Kimi Raikkönen az F1-es Belga Nagydíj során többször is ingerülten beszélt a rádióban holland ellenfeléről, aki viszont ezúttal sem érezte úgy, hogy átlépte volna a sportszerűség határait.
részletekWolff: Szerencse is kellett, de szép volt!
A Mercedes a maximumot hozta ki az F1-es Belga Nagydíj hétvégéjéből, állítja a csapat motorsport-igazgatója, Toto Wolff, aki mindkét pilótájára nagyon büszke a futamot követően.
részletekRosberg Hamiltont dicsérte a dobogón
A német természetesen örült karrierje első spái sikerének, de elismeréssel beszélt csapattársa felzárkózásáról is, miközben a show-t a pódiuminterjúk során Ricciardo és Webber kettőse vitte el.
részletekRosberg simán nyerte az őrült spái futamot
Hármas ütközés a rajtnál, óriási baleset az Eau Rouge-nál, látványos csaták – erről szólt az F1-es Belga GP, amelynek végén az élről induló német mellett Ricciardo és Hamilton állhatott még dobogóra.
részletekPercről percre - Így zajlott a Belga Nagydíj
Az F1 spái versenyének egyetlen pillanatáról sem maradtok le élő szöveges közvetítésünk segítségével, amelyben a rajttól a kockás zászlóig nyomon követjük a történéseket.
részletekÍme, a Belga Nagydíj végleges rajtsorrendje
Legalábbis most úgy tűnik, ebben a felállásában vág neki az F1-es mezőny a 44 körös spái futamnak – összeszámolni is nehéz, összesen hány rajthelyes büntetést szabtak ki a versenyzőkre.
részletekExkluzív: Ki nyeri a gumilutrit?
Nico Rosberg hozta a kötelezőt: míg Lewis Hamiltont rommá büntetik a hajtáslánc-komponensek csereberéje miatt, addig a német megszerezte a pole-pozíciót, igaz, azt maga is elismeri, hogy egyáltalán nem lesz könnyű dolga, ha győzni akar. A Red Bull és a Ferrari is szeretne kemény ellenfél lenni, ennek érdekében előbbi csapat eltérő gumistratégiával küldi csatába két harcosát.
részletekGutierrez: Miért mindig én kapok?
A mexikói pilóta – némileg enyhébb kiadásban – kezd Pastor Maldonado örökébe lépni a mezőny rosszfiújaként. Szerinte rajtbüntetése túl szigorú, a stewardok pedig következetlenek. Csapata is megvédte.
részletekRicciardo kihagyja a számításból Hamiltont
Míg csapattársa második, az ausztrál csak az ötödik helyről kezdi meg a Belga Nagydíjat. Daniel Ricciardo nem csügged túlságosan, a futamra pedig öt esélyessel számol – a címvédővel nem.
részletekRosberg: Hamilton nagyon hamar felzárkózhat
A rajtrács ellentétes pólusairól kezdi a Belga Nagydíjat a két Mercedes-versenyző. A vezetőség elmagyarázta, hogyan taktikázott ma Hamilton, Rosberg pedig arról beszélt, csapattársával is számol a győzelemért vívott harcban.
részletekButton is pole-pozíciósnak érzi magát
Úgy véli, egyenesen „élete egyik legjobb körét” futotta meg a mai időmérőn. A McLaren versenyzője a 9. pozícióból az előle induló autókat akarja támadni Spában.
részletek