Barcelona
Hamilton nem biztos a Q3-as szereplésben
Aggasztja a Mercedes mai tempója Lewis Hamiltont, aki elmondása szerint abban sem biztos, hogy bekerül majd az időmérő harmadik szakaszába.
részletekVerstappen az élen Alonso és Hülkenberg előtt
A barcelonai 2. szabadedzés közepén érkező tűzijátékot Verstappen zárta az élen – Perez elé Alonso és Hülkenberg is odaért, és Ocon is remek teljesítményt nyújtott.
részletekHamilton: Barcelona és a Hungaroring maradjon!
Megvédené a klasszikus helyszíneket Lewis Hamilton, a mezőny spanyol versenyzői viszont el tudnák képzelni, hogy Madridba költözzön hazájuk nagydíja.
részletek„A tempó megvan” – Perez hisz Verstappen legyőzésében
A nullázással záruló monacói F1-es hétvége ellenére is bízik benne a Red Bull mexikóija, hogy megfordíthatja a házon belüli harcot a világbajnoki címért.
részletek„A bal első sírni fog” – versenyzők az új barcelonai nyomvonalról
Sikán nélkül kell teljesíteni hétvégén a katalán pályát. Hamilton sosem szerette a lassítót, Leclerc és Norris a gumik fokozott igénybevételére hívta fel a figyelmet.
részletekAlonso abszolút nem kedvelte a vonalvezetést Barcelonában
Az F1 mezőnye új vonalvezetéssel találkozik majd a Spanyol Nagydíjon, a módosításoknak pedig Fernando Alonso az egyik legnagyobb támogatója. A kétszeres világbajnok szerint élvezetesebb lesz a pálya.
részletekGyorsuló F1, erősorrend, régi-új Barcelona – hétfői hírek
A Red Bull és a Ferrari a végsebességlista élén, az Astonnál hűtik a kedélyeket, Russell új mérnököt kap – egy csokorba szedtük a nap legfontosabb híreit.
részletekA padlót nézd: Eltérő Alfa gurult pályára Barcelonában
A 2023-as Alfa Romeo bejáratása rávilágított arra, hogy még az „igazi” autóbemutatók is becsapósok: eltűnt a renderképeken látott fogazott padlószegély.
részletekÖtödször is ralikrossz-világbajnok Kristoffersson
Akárcsak a benzinmotoros éra utolsó évét, az elektromos korszak első szezonját is a svéd ász nyerte a WRX-ben. Barcelonában a nyitónapon Timmy Hansen szerezte első 2022-es győzelmét, vasárnap viszont Kristoffersson győzelemmel biztosította be a vb-címet a német szezonzáró előtt.
részletekSebestyén Peti: Bukás és nulla pont Barcelonában
Nehéz hétvégét teljesített a Supersport-világbajnokság katalán fordulóján a magyar motoros, akinek szombaton már az első kanyarban véget ért a futama, vasárnap pedig a 20. helyen futott be.
részletekKazahsztánnal bővülhet 2023-ban a MotoGP-naptár
A sajtóban megszellőztették a jövő évi menetrend előzetes tervezetét, amelyben kérdőjelesen a kazah Sokol Circuit is helyet kapott – de nem ez lenne az egyetlen újdonság a versenynaptárban.
részletekEurópai főváros jelentkezett F1-es nagydíjrendezésre
Bár a Spanyol Nagydíj szerződésével egészen 2026-ig rendelkezik Barcelona, az ország fővárosa, Madrid nyílt levélben jelezte: szívesen átvenné a futamot a katalánoktól, kész szerződést is aláírni.
részletek