Barcelona
A Williams teljes fegyverzetben ott lesz Ausztráliában
A korábbi többszörös világbajnok istálló bajban van. A tavalyi, rettentően félretervezett versenyautó miatt az utolsó helyre csúszott vissza a tabellán, az idei év pedig még rosszabbul indult.
részletekA Ferrari is megosztja a jövő heti tesztelést
Az olasz istálló is követi a riválisok által mutatott trendet és a második hét tesztnapjainak mindegyikén autóba ülteti mindkét pilótáját, így Vettelnek és Leclerc-nek is jelenése lesz mind a négy napon.
részletekEzért szerepeltek eddig gyengén Strollék
A Racing Point néven újjászervezett istálló egyelőre visszafogottan és gyengén szerepelt a tesztelésen. Ennek meg is van az oka, de már látják a fényt az alagút végén, hamarosan javulhatnak.
részletekKubica: A csapatszellemet semmi sem nyírta ki
A tavalyi év után ismét kaotikus szezonnak nézhet elébe a Williams, a tesztelés első hete katasztrofálisan sikerült. Robert Kubica szerint azonban a fejlődés záloga, hogy mindenki pozitív maradt.
részletekIgazi kincsre lelhetett a Toro Rosso
Egyelőre csak bizakodó hangokat hallani a Red Bull háza tájáról, ez igaz a fiókcsapatra is. A jelek szerint nem csak a motort, hanem a pilótakérdést illetően is remek megoldásra találtak a faenzaiak.
részletekFejlesztéseket sürget Bottas a Mercedesnél
Valtteri Bottas szerint messze van a tökéletestől autója kezelhetősége, emiatt is volt akkora a Mercedes lemaradása a Ferrarihoz képest. A finn reméli, csapata minél előbb megoldja a problémát.
részletekMár jövő héten gyorsabb lehet az F1, mint tavaly
A tesztet megelőző autóbemutatók során a csapatfőnökök még azt vizionálták, a szakértőkkel egyetértésben, hogy másfél másodperc körüli lassulás várhat az F1 mezőnyére 2019-ben. Mostanra viszont úgy néz ki, nem hogy lassulni nem fog a mezőny, de még javulhatnak is a köridők.
részletekTesztstatisztika: A Renault, Mercedes és Ferrari hete
Bár az R.S.19 és Hülkenberg teljesítette a legjobb köridőt Barcelonában, a legkitartóbban azonban két nagycsapat körözött, és 600 fordulóig jutottak. Az első teszt számadatai versenyzőkre, csapatokra és gyártókra lebontva.
részletekA Mercedes tette meg a legtöbb kört
Az istállók vonatkozásában a Mercedes, a versenyzők között pedig Lewis Hamilton tette meg a legtöbb kört a barcelonai tesztelés első négy napján, de a Ferrari szorosan mögöttük. A Williams sehol.
részletekHárom tizedre becsülik a Ferrari előnyét
Az első teszt alapján általános a vélekedés, hogy a Ferrari rendelkezik a legjobb autóval, míg a Mercedesnek felzárkózásra van szüksége. A BBC szakírója a csapatok közti különbségeket is belőtte.
részletekRed Bull: Az eddigi legjobb felkészülésünk
Süt az optimizmus az energiaitalos istálló főtanácsadójáról, már eddig is alaposan megdicsérte az új motorszállítót, a négynapos teszt végeztével pedig eddigi legjobb felkészülésükről beszélt.
részletekKubica: Nagyon nem készültünk még fel
Robert Kubica számára kicsit sem alakul jól eddig a visszatérés. A 2010 után visszatérő lengyel szerint a Williams két és fél napos késlekedése egyelőre óriási hátrány, egyáltalán nem készültek fel.
részletek