Azcona
Yann Ehrlacher a WTCR 2020-as bajnoka
Duplán örülhetett Yvan Muller a világkupa-szezonzáró második futamán: megszerezte szezonja első győzelmét, unokaöccse, Yann Ehrlacher pedig bebiztosította a bajnoki címet. Mikel Azcona utolsó körös előzéssel állt dobogóra.
részletekAzcona rajt-cél győzelmet szerzett a Zengővel!
A pole-pozícióból remekül rajtoló spanyol végig kézben tartotta a futamot, és megszerezte a magyar csapat öt év óta első győzelmét. Michelisz a bokszutcából volt kénytelen indulni, innen lett pontszerző a második futamon a Motorland Aragón pályán.
részletekNem lett dobogó Michelisz pole-jából
Katasztrofális első kör után csak a hatodik helyen ért célba Michelisz az első futamon Spanyolországban. Vernay 2018 óta első győzelmét szerezte, Azcona a Zengővel közel járt a dobogóhoz.
részletekHonda-tarolás, három „magyar” a top 10-ben
Esteban Guerrieri nyerte a WTCR harmadik futamát a Hungaroringen két márkatársa előtt, miközben a Zengő Motorsportot erősítő Azcona a negyedik, Tassi a hatodik, Michelisz pedig a tizedik lett.
részletekAz első futamot Guerrieri nyerte, Tassi a legjobb magyar
Az élmezőnyben kevés volt az esemény a magyar hétvége első futamán, kicsit hátrébb a zengős Mikel Azcona szolgáltatott akciót, aki az ötödikként végző Tassi Attilával is összecsapott. Michelisz Norbert szépen zárkózott fel, de ki kellett állnia a bokszba.
részletekHyundai-siker az utolsó futamon, Michelisz 10.
A rajt utáni kavarodás után az élre álló Nicky Catsburg győzött a WTCR harmadik szlovák versenyen Vernay és Berthon előtt. A zengős Azcona ismét remekelt, Michelisz tizedik, Tassi nem állt rajthoz.
részletekÓriási baleset és Coronel-győzelem a 2. futamon
Harcos futamon, Guerrieri megelőzésével négy év óta első sikerét aratta a népszerű holland. Girolami hatalmasat bukott az utolsó körben, a zengős Azcona nagy felzárkózással ötödik lett.
részletekKét magyarral és egy sztárpilótával tér vissza a WTCR-be a Zengő
Bő két héttel a Túraautó-vk szezonnyitója előtt a magyar istálló bejelentette felállását: Boldizs Bence mellett Kismarty-Lechner Gábor és a tavaly futamot is nyerő spanyol Mikel Azcona lesz a pilótájuk.
részletekMeglett a WTCR 10. futamgyőztese is 2019-ben
Azok után, hogy tegnap Michelisz Norbert indulhatott az élről, a második időmérőn is magyar pole-nak örülhettünk Tassi Attila kiváló teljesítménye után. De előbb még hátravolt a fordított rajtrácsos második futam.
részletek2018 túraautós botrányhőse már bánja a verekedést
A teljes tavalyi autósportos szezon egyik legnagyobb balhéját hozta a TCR Európa-kupa monzai hétvégéje, ahol a szerb Dusan Borkovic az öklével vetett véget egy szóváltásnak. Erről is kérdeztük a Hungaroringen.
részletekBjörk győzelmet szállított a Lynk & Cónak
Biztonsági autó mögött ért be a vasárnapi második futamon a mezőny: Thed Björk első sikerét aratta 2019-ben, mellé pedig Vervisch és Azcona állhatott fel a dobogóra Marokkóban.
részletekVerekedés a TCR-ben, áll a bál, kizárták Borkovicot
Egy a pályán történt incidens miatt a két bajnokesélyes tábora összeszólalkozott egymással a TCR Europe-ban. Tettlegességre is sor került, Dusan Borkovic a rendőrségen kötött ki, és terhes feleségét is bántották. De ki ütött először?
részletek