DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

AusztrálNagydíj

Milyen fejlesztéseket hoztak a csapatok az Ausztrál Nagydíjra?

A Red Bull több dolgon is variált, a Ferrari és az Aston Martin viszont semmihez nem nyúlt hozzá: mutatjuk, hogy melyik csapatok autóin mi változott erre a hétvégére.

részletek

„Ez volt az eddigi legjobb péntekünk, de…” – Leclerc

Charles Leclerc és Carlos Sainz is pozitívumokról számolt be a pénteki napot követően, ám egyikük sem számít nagy előrelépésre a vasárnapi futamon.

részletek

Sok a tennivaló az Astonnál, Alonso bízik a száraz folytatásban

Az Aston Martin pilótái elégedettek voltak az AMR23-as viselkedésével pénteken, ám Fernando Alonso hangsúlyozta: rengeteg dolguk lesz még az időmérő előtt.

részletek

Káosz volt a pénteki nap a Red Bull számára

Verstappen a tapadásra, Perez a pénteki zűrzavarra panaszkodott a szabadedzéseket követően, azonban mindketten úgy vélik, hogy szárazon nem lesz gondjuk.

részletek

Csupán a harmadik rajtsort tartják elérhetőnek a Mercedes pilótái

Ellentétes forgatókönyvet hozott a pénteki nap a Mercedes versenyzői számára, ám egy dologban egyetértenek: az autó maximum az ötödik helyre lehet képes.

részletek

A Mercedesszel harcolna az Alpine?

A francia gárda csapatfőnöke szerint a fejlesztésben jók lehetnek, így lesz esélyük előrelépni. Az amerikai szakember Gasly beilleszkedésére is kitért.

részletek

Alonsóé az esős második szabadedzés

A leszakadó eső miatt kevés idő állt rendelkezésre a slickes körökre, ezekből pedig Alonso jött ki a legjobban Charles Leclerc és Max Verstappen előtt.

részletek

Leclerc: Hosszú a szezon, akár még bajnokok is lehetünk

Ugyan egy másik interjúban elismerte Charles Leclerc, hogy nem számít nagy csodára Melbourne-ben sem, mégsem tesz le világbajnoki álmairól idén.

részletek

Hamilton: Nincs jó helyen a Mercedes ülése

A Mercedes 2023-as autójának pilótafülkéje minden más csapaténál előrébb helyezkedik el. Lewis Hamiltonnak egyáltalán nem tetszik az idei üléspozíció.

részletek

Piastri először látogat Melbourne-be versenyzőként

A 2021-es F2-bajnok első hazai nagydíjára készül az Albert Parkban, sőt, legutóbb gokarttal versenyzett otthonában. Az ausztrál bizakodva várja a futamot.

részletek

„Remélem, nem egy másodperc lesz a hátrányunk” – Hamilton

Időbe telik a hétszeres F1-es világbajnok szerint, amíg előre tud lépni a Mercedes, így Melbourne-ben igazából csak az esőben bízik.

részletek

Sainz: Már a teszten láttuk, hogy valamit elrontottunk

A spanyol szerint csapata már a riválisok teszten mutatott tempójának láttán felismerte tévedését. Rosszul mérte fel a szabályváltozásokat a Ferrari?

részletek