Albon
Albon: Veszélyes is lenne tanácsot kérni Maxtől
Formula-1-es csapattársak persze a legritkább esetben adnak direkt módon iránymutatást egymásnak, de Alexander Albon most betekintést adott abba, hogyan képes mégis sokat magába szívni Max Verstappen tudásából.
részletekAz idei első motorhiba a Hondánál
Pár éve még megszokott képnek számított, idén viszont meglepő volt egy füstölgő, lerobbant Honda-motoros versenyautót a pálya szélén látni. A japánok így is rengeteg adatot gyűjtöttek.
részletekAlbon Monzában túl türelmetlen volt
Hosszú idő után a leggyengébb futamát zárta a Red Bull Racing, bár mindkét versenyző pontot szerzett. Alex Albon az első körökben a csata hevében kicsúszott, most már másképp csinálná.
részletekKvjat szerint Albont túlértékelték Spában
Ha a Toro Rossóval lett volna ötödik, megértené volt csapattársa dicséretét, egy Red Bull-lal azonban nem érzi kiemelkedőnek a bemutatkozást. Danyiil Kvjat büszke rá, hogy 36 körön át maga mögött tartotta a thait.
részletekAlbon kerülné a kamerák kereszttüzét
A Red Bull újdonsült F1-es pilótája Spában komoly figyelmet kapott a médiától, ezért most abban bízik, a soron következő, olasz versenyhétvége nyugodtabb lesz számára.
részletekAlbon lenyűgözte főnökét
Első Red Bull-os versenyén a mezőny végéről rajtolva lett ötödik Alex Albon, amivel csapatfőnökét rögtön levette a lábáról. Szerintünk garantált a helye, ha így folytatja.
részletekÍgy járt túl Albon Perez eszén
Remek versenyzéssel az ötödik helyen ért célba első Red Bull-os versenyén a brit-thai pilóta, aki az utolsó körben ügyes taktikával előzte meg a Racing Pointban ülő mexikói riválisát.
részletekAlbon bemutatkozásként rögtön csillogott
A mezőny végéről indult, ötödikként zárt élete első Red Bullnál töltött futamán. Számos kitűnő előzést bemutatva zárkózott fel, úgy tűnik, Alexander Albonnal jól járt Christian Horner csapata.
részletekMeddig zárkózik fel a virtuális Albon Spában?
A Red Bullba átülő pilóta a valóságban is a mezőny hátsó traktusából rajtol a Belga GP-n, az Alfa Romeo e-sportos főnökének kinevezett videós pedig a játékban nézte meg, meddig tud felzárkózni vele.
részletekAlbon: Sok idő kell megszokni a Red Bullt
A néhány hete még a Toro Rossónál vezető fiatal brit első éles bevetésén esett túl új csapatánál. Sima pénteki napot zárt, sokat tanult, nem is járt messze csapattársától, de még bőven van dolga.
részletekExkluzív fotóriport: Albon első napja a Red Bullnál
A Belga Nagydíj csütörtöki sajtónapja volt az első munkanap a Red Bull Racingnél Alexander Albon számára, akit a nyári szünetben léptettek fel a nagycsapathoz a Toro Rossótól. Ollé Iván, a formula.hu fotósa a nap folyamán árnyékként követte a thai pilótát: mutatjuk a legérdekesebb pillanatait Spa-Francorchamps-ból!
részletekGasly: Csalódtam a Red Bullban
Jó két hete bombaként robbant a hír, hogy Alexander Albon veszi át Pierre Gasly helyét a Red Bullban a hátralévő kilenc futamra. A francia úgy érzi, becsapták őt a csapaton belül.
részletek