Albon
„Csak rakjanak oda sóderágyat, és kész!”
Imolában is a figyelem középpontjába kerültek a pályahatárok, amelyek kapcsán a szombaton nyolc körét is elveszítő Albon és a nála is nyersebben fogalmazó Kvjat a fenti javaslatot tette.
részletekBarretto: Gasly ideje a Red Bullnál lejárt
A Formula-1 hivatalos oldalának újságírója taglalta a Red Bullnál és az Alpha Taurinál kialakult helyzetet. Szerinte Kvjat jövője nem kérdéses, csak Alboné, Gasly pedig előbb-utóbb lépni fog.
részletekNem rakja ki év közben Albont a Red Bull
Az újabb pocsék versenye ellenére is kitart a brit-thai pilóta mellett az energiaitalos csapat – legalábbis ami a 2020-as szezont illeti, rövidesen ugyanis döntést hoznak a jövő évi felállásról is.
részletekHa Albon Imoláig nem virít valamit, repülhet
Bár a Red Bull szeretné megtartani Alexander Albont, Christian Horner szavai akár ultimátumként is értelmezhetők a thai pilóta számára: a mostanival együtt két versenye van, hogy bizonyítsa, megérdemli az ülést.
részletekÚjoncot és kívülállót is bevethet a Red Bull 2021-ben
Az energiaitalosokhoz tartozó két csapat négy üléséből továbbra is csak egy kelt el biztosan a következő F1-es szezonra, a maradék háromra viszont Helmut Marko szerint is sok az esélyes.
részletekEzért szenved ennyire Albon a Red Bullnál
Egy korábbi F1-es pilóta szerint az autó teljességgel Max Verstappenre van szabva, ami nem is baj, hiszen ő a gyorsabb - viszont Albon egyszerűen nem tudja úgy vezetni, mint a holland.
részletekMég Gasly helye sem biztos az Alpha Taurinál?
Kaotikus pilótakeringőt vár 2021-re a svájci sajtó: forgatókönyvük szerint Hülkenberg a Red Bulltól Albont, Albon az Alpha Tauritól Gaslyt szoríthatja ki – aki cserébe Ocont próbálná kifúrni a Renault-tól.
részletekVilleneuve: Egy topcsapatnak két jó versenyzőre van szüksége
Ezúttal is nyilvánvaló különbség mutatkozott Max Verstappen és csapattársa, Alexander Albon között az Eifel Nagydíjon. Jacques Villeneuve szerint egy ilyen kaliberű csapatnak két jó versenyző kell.
részletekHülkenberg és Perez valóban opció a Red Bullnál
Ezt maga Helmut Marko erősítette meg: ha Alexander Albon jól teljesít, maradhat, ha viszont nem, akkor most kénytelenek lesznek a saját pilótaneveldéjükön kívülről választani 2021-re.
részletekVerstappen sem érti Albont
Alexander Albon az Eifel Nagydíjon tette szóvá, hogy a többiek nagyon keményen versenyeznek ellene. A thai pilóta megszeppent hangjából lehetett hallani, hogy egyre kétségbeesettebb.
részletek„Ennél több kell egy második számútól”
Nem volt a helyzet magaslatán Alex Albon a Nürburgringen: Paul di Resta siralmasnak nevezte a thaiföldi napját, Nico Rosberg szerint nagyon rosszul vezetett. Nem hiszi, hogy meg tudja tartani a Red Bull ülését.
részletekKvjat amatőrnek nevezte Albon manőverét
Kiakadt a Red Bull brit-thai F1-es pilótájára az Alpha Tauri orosz versenyzője a Nürburgringen történt ütközésük után. Christian Horner azt is elárulta, miért kellett kiállnia Albonnak.
részletek