DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

AfricaEcoRace

Qualisport: Újabb kemény szakasz Marokkóban

Nem volt könnyű az Africa Eco Race második versenynapja, ahol több versenyzőt ért kellemetlen meglepetés. Kovács Miklós és a Qualisport Racing legénysége gond nélkül teljesítette a 370 kilométeres szelektív szakaszt, a kamionos kategóriában az 5. idővel zártak.

részletek

Vérbeli versenynap az Africa Race-en

Nehéz napja volt kedden az Africa Race mezőnyének, ki ezért, ki azért szenvedett meg vele. Homokos és sziklás rész, gyors, és technikás szakasz is szerepelt az útvonalban, és az itiner is megnehezítette a navigátorok dolgát – megtörtént, hogy a szélrózsa minden irányából érkeztek a járművek. Ez pedig azért nem teljesen szokványos még egy maratoni terepraliversenyen sem.

részletek

Szalayék visszatértek a balesetük színhelyére

Az Africa Race mezőnye partra szállt Marokkóban, s túl van az első mért szakaszon is, amely navigációs szempontból nehéz volt, a hosszát tekintve azonban csak afféle bemelegítés. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős visszafogta magát, de így is a 9. helyről várja a folytatást.

részletek

Megkezdte az afrikai kalandot a Qualisport Racing

Immáron élesben is megkezdte kéthetes kalandját a 2017-es Africa Eco Race-en a Qualisport Racing különítménye: a Scania-trió a behajózást követő első szelektív szakaszt kategóriájában a negyedik helyen zárta, amely nem rossznak semmiképp sem mondható, ám a nyitónap nem volt problémáktól mentes számukra.

részletek

Opel Dakar Team: Úton Afrikába

Az Africa Race mezõnye a tengeren, a Marokkóba tartó kompon köszöntötte az új évet, s 2017 első napját még pihenéssel töltötte. Pontosabban aktív pihenéssel, hiszen az indulók részt vettek a kötelező versenyzői eligazításon, még a hajó fedélzetén beléptek Marokkóba, hogy a kikötőben már ne menjen az idő a papírmunkával.

részletek

Monaco után, Afrika előtt

Zsúfolt nappal kezdődött az Africa Eco Race a kamionos kategóriában induló magyar egység, a Qualisport számára: Kovács Miklós pilóta és két állandó társa, Czeglédi Péter navigátor és Ács László fedélzeti szerelő előbb az adminisztratív- és technikai gépátvételen esett túl Monacóban, majd Séte kikötője felé vették az irányt, ahol megkezdték a behajózást a fekete kontinens felé.

részletek

Minden eddiginél nehezebb lehet az Africa Eco Race

Közel 6000 kilométer vár a Qualisport kamionos egységére és az Africa Eco Race többi indulójára az immáron nyolcadik alkalommal elrajtoló maratoni tereprali-összecsapáson. Az 1100 lóerős Scaniát navigáló Czeglédi Péter hat futam tapasztalatával a háta mögött úgy véli: valószínűleg az eddigi legnehezebb összecsapás következik.

részletek

Opel Dakar Team: Keményen edzünk az Africa Race-re

Keményen készülnek, és szükség is van rá, hiszen a világ legkegyetlenebb sivatagjába, a Szaharába indulnak december végén. Szalay Balázs és Bunkoczi László a klasszikus Dakarok útvonalán, Marokkóban, Mauritániában és Szenegálban méreti meg magát az Afrika Race-en, s bár ugyanabban az autóban (Opel Mokka) ülnek, fizikailag teljesen másként készülnek.

részletek

Opel Dakar Team: Klasszikus helyszíneken Afrikában

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a múlt hét pénteken bejelentette: rajthoz áll a december 27-én Monacóban rajtoló Africa Eco Race-en. Az Opel Mokkával készülő páros nagyon elszánt, de vajon milyennek ígérkezik az idei verseny?

részletek

Újra Dakarban a magyar nemzeti lobogó

Akárcsak az előző hat alkalommal, idén is egy rövid, 24 kilométeres óceánparti száguldással zárult az Africa Eco Race. A 12 kőkemény szelektív szakaszból álló verseny mezőnye Dakar mellett, a legendás Rózsaszín-tó partján fejeződött be, ahová a Qualisport kamionosai magukkal vitték a magyar nemzeti lobogót is.

részletek

Magyar virslit majszoltak a szenegáli gyerekek

Bár a 2015-ös Africa Race 11., Akoujt és Tenadi között megrendezett szelektív szakasza is rémálomszerűen alakult a Kovács Miklós nevével fémjelzett kamionos egység számára, ám honfitársaink a célban emberségből ismét jelesre vizsgáztak.

részletek

Az Africa Race utolsó mért szakasza következik

Ma kialakul az Africa Eco Race végeredménye a motorosok valamint az autósok és a kamionosok összevont értékelésében. A 10. etap után mindkét tabellán egyértelműnek tűnik az állás.

részletek