AbuDhabi
Szirotkin tisztán akar látni, jön-e Kubica
Több sajtóértesülés is egyértelműen azt állítja, hogy Robert Kubica lesz jövőre George Russell csapattársa a Williamsnél. Szergej Szirotkint nyugtalanítják a hírek, tiszta vizet szeretne a pohárba.
részletekVandoorne: Jókor hagyom itt a McLarent
Stoffel Vandoorne 2019-ben már nem lesz az F1-es mezőny tagja, és könnyen lehet, hogy nem látjuk többé a száguldó cirkuszban. A belga a jó teljesítmény mellett szeretné kiélvezni utolsó futamát.
részletekEgy kör Abu Dhabiban a McLaren pilótájával
A szezonzáró helyszínének vonalvezetését a McLaren istálló hivatalos szimulátorversenyzője, Rudy van Buren mutatja be.
részletekA Mercedes még eggyel növelné idei győzelmeit
Már tét nélkül érkezik a német alakulat a szezonzáróra, hiszen mindkét bajnoki cím a tarsolyukban van. Toto Wolff elmondta, hogy ettől még a győzelemre fognak hajtani Abu Dhabiban is.
részletekGasly: Az új generáció új lendületet fog hozni az F1-be
A generációváltás hamarosan a Formula–1-et is utoléri, hiszen 2019-ben amellett, hogy számos új versenyző érkezik, a kisebb csapatok fiatal pilótái közül jó néhányan találják magukat az élmezőnyben. Pierre Gasly szerint ez jót fog tenni a sport nézettségének is.
részletekA Renault rászolgált a negyedik helyre
Nico Hülkenberg az utolsó versenyig koncentrált marad, bár istállóját már csak egy elképesztő balszerencse foszthatja meg az összetett negyedik helytől. A német szerint helyezésük megérdemelt.
részletekVerstappen Abu Dhabiban sem várja az egyeneseket
Az elmúlt hetekben Max Verstappen és a Red Bull kiemelkedően jól szerepelt, ám a holland nem számít ennek megismétlődésére a szezonzárón. A sok egyenes a gyengébb motorerő miatt nem előnyös.
részletekRicciardo: Magam mögött hagyom 2018-at
Daniel Ricciardo biztos benne, hogy bár az idei éve rendkívüli módon peches volt, jövőre – a Renault-nál – ennek nyoma sem lesz. Az ausztrál szépen fejezné be a Red Bull-os időszakát.
részletekMarko: Lauda járni sem tud, de ott lesz Abu Dhabiban
Niki Lauda a fejébe vette, hogy Abu Dhabiban a csapattal együtt szeretne ünnepelni, márpedig Helmut Marko szerint, ha valamit egyszer kitalál, az úgy is lesz, noha jelenleg a járás is nehezére esik.
részletekHamilton rajtbüntetést kaphat az idényzárón
A brazíliai motorhiba nagy valószínűséggel károsította az erőforrást, így esélyes, hogy a világbajnoknál ki kell cserélni az erőforrást Abu Dhabiban. Kész csoda, hogy legutóbb eljutott a célig.
részletekBottasnak már csak egy esélye maradt
A tavalyi szezonzáró megnyerése után Valtteri Bottas nagy reményekkel kezdhette ezt az évadot. Ebből azonban semmi sem lett, egyetlen idei győzelméért harcolhat eddigi utolsó sikere helyszínén.
részletekAlonso az érzelmekre figyel, nem az eredményre
Fernando Alonso pályafutásának utolsó futamára készül Abu Dhabiban, ezzel többéves szenvedése ér véget a Formula-1-ben. Tisztában van autója erejével, így nem is az eredmény érdekli elsősorban.
részletek