DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

2019

McLaren: Vissza kell térnünk a szezonban már látott önmagunkhoz

Miután szinte katasztrofálisan sikerült a csapat számára a belga és az olasz hétvége, a csapatfőnök Andreas Seidl szerint törölni kell ebből mindent, és újrakezdeni onnan, ahová a nyári szünetig egyszer már eljutottak.

részletek

Sajtó: Leclerc nyugdíjba küldte Vettelt

Óriási kontraszt rajzolódott ki az elmúlt időszakban a Ferrari pilótái között, ezt az Olasz Nagydíj csak még inkább megerősítette. A nemzetközi, köztük az olasz sajtó Leclerc-t felemeli, Vettelt feledi.

részletek

Albon bemutatkozásként rögtön csillogott

A mezőny végéről indult, ötödikként zárt élete első Red Bullnál töltött futamán. Számos kitűnő előzést bemutatva zárkózott fel, úgy tűnik, Alexander Albonnal jól járt Christian Horner csapata.

részletek

Lábtörés és gerincsérülés Correánál

Tegnap délután megdöbbentő baleset történt Belgiumban, a Formula-2-es versenyen, amely Anthoine Hubert életét követelte. Súlyosan megsérült a csattanás másik résztvevője is.

részletek

Hamilton: Verstappen és a Red Bull komoly fenyegetés

Lewis Hamilton nem tekinti lefutottnak az idei világbajnokságot, tart Max Verstappentől és a Red Bull villámgyors fejlődési ütemétől. Még bőven jönnek idén a Red Bullnak kedvező-pályák.

részletek

A Renault számára kulcsfontosságú futamok jönnek

A csalódást keltő első félév után a francia gyári istálló pilótái újra nekifeszülnek, hogy visszaszerezzék a csapat elveszni látszó negyedik helyezését. Igen jól jött nekik a nyári szünet.

részletek

Gasly nem esett össze, a maximumra törekszik

A nyári szünetben a Red Bull visszahelyezte az alulteljesítő Pierre Gaslyt a fiókcsapathoz, ahol tavaly többször is remekül versenyzett. A nyomás itt sem lesz kisebb, le kell győznie Danyiil Kvjatot.

részletek

Verstappen: Inkább hasonlítok Vettelre, mint Hamiltonra

A mezőny jelenleg két legsikeresebb versenyzője Lewis Hamilton és Sebastian Vettel, az új generáció feltörekvő csillaga pedig Max Verstappen. Óhatatlan ezek után az, hogy a hollandot összehasonlítsák a sztárokkal, de ő áll ennek elébe.

részletek

Binotto: Nem az én előléptetésem miatt vannak problémák az autóval

Mattia Binotto, a Ferrari újdonsült csapatfőnöke szerint a legkevésbé az a baj a csapatnál, illetve az autóval, hogy őt előléptették 2019-re, az időmérős és a futamokon tapasztalt műszaki hibákhoz szerinte ennek semmi köze.

részletek

Hamilton segítséget ajánlott az Amazonas megmentéséért

Az ötszörös világbajnok korábban is igyekezett tenni a környezetvédelemért, most az Amazonas-vidékén tomboló erdőtüzek kárenyhítése érdekében ajánlotta fel segítségét. Érzi, hogy nagy a baj.

részletek

Vettel: Megvoltak a lehetőségeink nyerni

2019-ben többször is győzhetett volna a Ferrari, de valami mindig közbejött. Adott volt néhány esély, de ezeket elpuskázták ilyen, vagy olyan okból. Vettel nem tagadja, egyértelmű hátrányuk van.

részletek

Verstappent a Ferrari segítheti világbajnoki címhez

A Red Bull-Honda és vezérpilótája egyre javuló formáját látva még nem kell lemondania az idei bajnoki címről. Önerőből azonban már nincs esélye behozni a hátrányt, a rivális segítsége kellene.

részletek